GazdaságKözélet

Kiderült: 400 ezer forintos nettó bért követelnek a sztrájkoló szemétszállítók.

Négyszáz szemétszállító szüntette be a munkát Budapesten, így a főváros több kerületében nem vitték el a szemetet. A szemétszállítók négyszázezer forintos nettó fizetést követelnek a rakodóknak.

Mint arról beszámoltunk, tegnap vadsztrájkot tartott több száz szemétszállító Budapesten, az egyik telephelyen nem vették fel a munkát, a dolgozók fizetésemelést követeltek. A sztrájk elvileg addig folytatódik, amíg meg nem egyeznek az új bérekről.

A munkavállalók állítólag az első rezsiszámláik kézhez vétele során szembesültek azzal, hogy a főváros által adott béremelést az infláció és a rezsinövekedés felemésztette. Januárban a főváros 15 százalékos béremelést adott.

Délután már arról érkeztek a hírek, hogy elkezdtek tárgyalni a sztrájkolók által kijelölt 10 fős képviselettel, amennyiben szerda estig nem lesz eredménye az egyeztetésnek, a főváros a katasztrófavédelemhez fordul a hulladékszállítás biztosítása érdekében.

A szemétszállítók nevében megszólaló Hermann Zoltán, aki tizennégy éve dolgozik az FKF-nél, azt mondta:

„ Nem vagyunk megbecsülve, az az első dolog, a második, hogy nem tudunk megélni a fizetésünkből, mert a létminimum alatt keresünk. „

Többek között elmondta azt is, 1,5 – 2 milliós jogosítvánnyal, mert annyiba kerül, mire elvégzik, 250-280 ezer forintot visznek haza, de akkor már bent vannak hétvégén is.

A sztrájkolók szeretnének a sofőrök és a rakodók részére egy konkrét alapbérben megegyezni, mint elmondta, 400 ezer forintos nettó bért követelnek a rakodóknak.

Összehasonlításképpen a KSH legfrissebb adatai szerint júliusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 500 000 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó 344 700 forint volt.

Forrás: hirado.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close