KözéletKultúra

Ma van az Állatok Világnapja.

Az állatok iránti szeretet és tisztelet létfontosságú.

Szerte a világon október 4-én, az állatok védőszentjeként szamon tartott Assisi Szent Ferenc napján ünnepeljük az állatok világnapját. A jeles napot először 1931-ben tartották meg, miután egy környezetvédelmi konferencia keretén belül felmerült az állatok világnapjának a gondolata. Az ünnep célja, hogy felhívja a figyelmet a békés együttélés fontosságára, erősítse az ember és állat közötti barátságot, valamint az állatvédelemre és a veszélyeztetett fajok védelmére is felhívja a figyelmet.

Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője a hirado.hu-nak elmondta, hogy az állatkert a hagyományokhoz híven idén is izgalmas programsorozattal készül az érdeklődők számára. A világnap alkalmából az állatkert nemcsak az állatok védelmére, a felelős állattartásra hívja fel a figyelmet, de általánosságban az állatvilág érdekességeire is.

A fővárosi állatkert másik hagyománya, az Állat- és Növényszeretet Ünnepe idén százéves. 1922-ben, az akkor már ötven éve létező kert, a század eleji újjáépítésének tizedik évfordulója alkalmából egy különleges ünnepséget tartott az állat- és növényszeretet napja néven. A jeles napból később hagyomány lett, és az állat- és növényszeretet napját a második világháborúig évente megtartották. Később, az 1990-es évektől különféle formában többször is újra megrendezték, és a most hétvégére tervezett ünnepséget is e hagyomány folytatásának tekintik.

„A programok is ezek mentén szerveződnek. Lesznek olyan rendezvények, amelyek élményeken keresztül terjesztik az ismereteket, különböző állatokkal lehet testközelből megismerkedni. A másik rész kifejezetten az állatvédelemről szól, az idei évben egy úgynevezett gazdiképzőt is szervezünk, ahol a felelős állattartással ismertetjük meg a látogatókat” – fogalmazott a szóvivő. Hozzátette, hogy a természetvédelemre is kiemelt figyelmet fordít az intézmény. Az óceánok élővilágáról sem szabad megfeledkezni, az ENSZ ugyanis az óceánok évtizedévé nyilvánította a 2021-2030-ig tartó időszakot. „Ehhez a programhoz csatlakoztunk mi is, és csinálunk egy olyan programot, ami az óceánok élővilágával kapcsolatos, Én a bálnákkal vagyok címmel” – mondta Hanga Zoltán.

Az állatok világnapján kiemelt figyelmet kap az állatvédelem is. A fővárosi állatkert olyan vadon élő állatok mentésével foglalkozik, amelyek Magyarországon honosak, vadon élő védett vagy fokozottan védett állatok, és valamilyen ok miatt emberi segítségre szorulnak. „Például törött szárnyú gólyák, fészekből kiesett énekesmadarak, elárvult mókusok. Évente több mint kétezer ilyen segítségre szoruló állatot mentünk” – mondta.

Az állatok világnapja alkalmából a Fővárosi Állat- és Növénykert két helyszínen is izgalmas programokkal várja az érdeklődőket. Október 4-én, kedden Margitszigeti Kisállatkertben, október 8-án és 9-én pedig az Állat- és Növényszeretet Ünnepének keretében számos programmal várják a látogatókat.

Már harminc éve örökbe fogadhatók az állatkert lakói.

Az állatkertben immár harminc éve működik az örökbe fogadó program, ahol jelképesen örökbe lehet fogadni a fővárosi állatkert lakóit. Az intézmény 1992-ben határozta el, hogy létrehoz egy olyan támogatási formát az állatkert lakóinak, ahol jelképesen bárki örökbe fogadhatja őket. Az örökbefogadás formájában befolyt támogatást az állatkert közvetlenül az állatgyűjteményre fordítja. Elsősorban a takarmányozás, illetve az állatgyógyászati készítmények költségeinek egy részét fedezik ezen a módon, de az elmúlt években egyes állattartó helyek korszerűsítésére is részben az örökbefogadók támogatásával volt lehetséges.

„Az állatkertben 850 állatfaj 11 ezer egyede van, tehát nemzetközi összehasonlításban is nagyon sok állatot mutatunk be” – mondta Hanga Zoltán, hozzátéve, hogy egy állatnak több jelképes nevelőszülője is lehet. „Minden állatnak megvan a maga barátja. Nyilván van egy népszerűségi lista, de vannak olyan örökbefogadók is, akik már eleve úgy jönnek, hogy olyan állatot szeretnének örökbe fogadni, akinek még nincs nevelőszülője” – magyarázta.

Az állatok iránti szeretet és tisztelet létfontosságú. Az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük, s már a 13. század elején azt hirdette, hogy nemcsak embertársainkat kell szeretnünk és tisztelnünk, hanem mindent, ami körülvesz minket, legyen az akár élő, akár élettelen.

Forrás: hirado.hu

 

 

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close