KözéletKultúra

Az októberi ” Keresztény Hét Tatabányán ” postunk margójára.

A katolikus egyházfő a napokban ismét megerősítette, hogy szeretne Magyarországra látogatni.

Palánki Ferenc, a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke Facebook-oldalán utalt arra, hogy Ferenc pápánál nemcsak a szándék fogalmazódott meg, hanem ígéretet is tett a látogatásra egy közelmúltbeli találkozásuk alkalmával.

„Nagyon kedves volt, magyarul köszöntött minket, majd olaszul azt mondta: »Menni fogok Magyarországra! « Mi pedig azt feleltük: »Szeretettel várjuk!«” – írta a megyéspüspök a közösségi oldalán.

Már Novák Katalin audienciáján is téma volt a magyarországi látogatás

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, a Szentatya Novák Katalin magyar államfő Vatikánba tett látogatásakor elfogadta a hivatalos meghívó levelet. Az egyház már akkor is megerősítette, hogy szándékában áll Magyarországra látogatni, így el is kezdődhetett a pápalátogatás előkészítése.

Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek is részt vett a Vatikánban a bíborosi testület tanácskozásán, melyet követően azt nyilatkozta, hogy az ifjúság lehet az egyik központi lelkipásztori témája Ferenc pápa jövőre tervezett magyarországi látogatásának, amely több olyan várost és települést is érinthet, ahol korábban pápa még nem járt.

„A pápa szokása, hogy látogatásain felkeres egy Mária-kegyhelyet” – jelentette ki Erdő Péter.

Forrás. mandiner.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close