Kultúra
Korda György Máté Péternek köszönheti a legnagyobb slágerét: így hozták össze együtt a Reptért.

Korda György Reptér című slágerét ma már nincs olyan, aki ne ismerné. Még a fiatalabb generáció is kívülről fújja a dalszöveget, ám az énekes bevallotta, hogy nem akárkinek köszönheti a híres sorokat.
A Reptér című dal csaknem 41 éves, 1981 óta imádják az emberek. Több rendezvényen is kérik, hogy hangozzon el ez a remekmű, hiszen nem múlhat el Korda György fellépés nélküle. Azt viszont eddig kevesen tudták, hogy nem maga az énekes, hanem Máté Péter szerzeménye a dal.
– Ugyan nem voltunk szoros barátságban, kapcsolatunk leginkább szakmai jellegű volt, mindig megöleltük egymást, ha találkoztunk valahol – kezdte Korda György.
Mivel nagyon tisztelte a ma már 38 éve elhunyt legendát, így számára hatalmas megtiszteltetés és öröm volt, mikor Máté Péter felajánlotta neki az S. Nagy Istvánnal közösen írt dalszövegét, a Reptért.
– Elolvastam a zseniális szöveget, és hamar megismertem a dallamot is. Éreztem, hogy működni fog, de őszintén megmondom, hogy azt nem hittem volna, hogy ennyire. A Reptér felvételén Péter is megjelent. Eleinte attól tartott, hogy egy kicsit bel cantósan fogom előadni, amit viszont nem szerettem volna. Megmutatta, hogy a bizonyos részeket hogyan szeretné hallani, néhányszor maga is elénekelte nekem a dalt – árulta el az énekes a Borsnak.
A zene azóta is dübörög, még a fiatalabb generáció is ott tombol az első sorokban, sőt akadnak olyanok is, akik rohannak a nagyszínpad elé, hogy élőben is hallják a slágert.
Forrás: blikk.hu