Szerkesztőnk tollából: Lángos Anyó..

A kicsi asszony behúzott nyakkal, csendesen gubbasztott a busz hátuljában. Hajnali járat volt fáradságtól tántorgó utasokkal, akiket még nem pofozott fel a méregerős reggeli kávé. Nem hallottam beszédet, nevetést, zajokat.

Semmit, csak a busz duruzsolt. Én éppen hazafelé tartottam, hogy ájult, öntudatlan alvással zárjak le egy őrült, fékevesztett éjszakát. Ők pedig ájultan tartottak munkába, hogy túléljék a mindennapokat. Figyeltem a kicsi asszonyt. Szeme csak résnyire volt nyitva és mint egy fázós kiskutya a tornácon, úgy gömbölyödött össze az ülésen.

A munkába tartók tisztes távolságban ültek Tőle. Köszöntek ugyan páran, mikor meglátták, de senki nem ment a közelébe. Mint egy megbélyegzett, úgy kuporgott a tisztes kör közepén, kerülve a tekinteteket..

Nem értettem, hogy miért nem ülnek mellé.

Aztán ahogy közelebb léptem hozzá, szinte letaglózott az a szag, amely belőle áradt. Olyan volt, mintha megégett olajjal teli vajlingba hajtottam volna a fejem. A kicsi asszonynak lángos illata volt, pontosabban, mintha ezer lángost rejtett volna a kopottas felöltő rajta. Szúrós, kesernyés illat volt amit éreztem, a pokol kénköves bűze és valóban nagyon oda kellett figyelnem, hogy ne kezdjek el fintorogni..

Közben pedig a törődött és esendő embert láttam magam előtt, aki bújna a világ elől, de nem teheti.

Hirtelen összeszorult a torkom és nem az átható szagtól..

Odaültem mellé és egy nagyot hazudtam. Elmondtam neki, hogy bocsásson meg, de olyan illatot érzek körülötte, mely életem legjobb lángosára emlékeztet a Balatonnál. És nem akarok szemtelennek tűnni, de el akartam mondani neki. És mosolyogtam.  Ő rám nézett. Leszegte fejét, de legbelül talán ő is elmosolyodott. Azért gondolom, mert kis idő után hozzám szólt.

Azt mondta, igen, sok éve süti a lángost minden nap a piacon és az égett olaj szaga mostanára annyira beleivódott a bőrébe, hogy hiába mosakszik tisztességgel, nem tudja lemosni magáról.

Tudja és megérti, ha kerülik. De máshoz sem ért és meg kell élni valahogy.

Én hümmögtem egy sort, majd mindketten elhallgattunk.  Aztán piacnál le is szállt és elsietett.

Én is hazaértem, de még sokáig nem tudtam elaludni.

Fotó: Bíró Lajos