Szerkesztőnk írása, akinek nem áll jól a futás..

Nos, elég hamar rádöbbentem, hogy más az életéért avagy az egészségéért fut, én pedig akkor maradok életben, ha ezt nem teszem.

Persze, hogy mindenki megértse, most kivonatolva elmesélem annak az egy futásnak rövid történetét.

Kimentem gyalog a Margitszigetre. Ez azért jó, mert ha az ember sétál, akkor még futás előtt el tud szívni 4-5 cigarettát.

Ezen a szigeten van egy ilyen ruganyos futópálya, amin köröznek az arcok és alig több, mint 5 kilométer. Hah, 5 kilométer… Ugyan már.. Túró. Amikor az ember már a Holdra is eljutott.

Nos bemelegítettem, ami abból állt, hogy elszívtam még egy cigit és megittam 2 nagyfröccsöt az egyik élménykombinátban.

Aztán nagy levegő és elindultam…

150 méter után: Ez nem lesz így jó, mert az egyik nagyfröccs már az orromban tartózkodik és csendesen csordogál rá a mellkasomra. A mellettem futók pedig azt hiszik, hogy a negyedik körömet kezdtem meg és elismerően biccentenek. Mondjuk ez jó.

320 méter: A nyelvem kiszabadul a számból és felsérti a bőrt a combomon. Próbálom visszatuszkolni a helyére, de miután a szájüregem tele van a visszaérkezett másik nagyfröccsel, ezért ez nem sikerül. Mindegy. hagyom, hagy lobogjon,

478 méter: Egy három év forma kisgyerek előz meg úgy, hogy ő sétál és még egy dömpert is visz a hátán. Édesanyja rám néz és látom azt fontolgatja, hogy hívja a mentőket. A nyelvem változatlanul száll a szélben, de megoldom, mert zsebre rakom.

600 méter: A mélypont. Már úgy értem , a legmélyebb pont. Egy Mariana-árok. A pulzusom oly annyira tapintható, hogy konkrétan kihallatszik belőlem és a 20 méterre ülő, gitározó srác a vérnyomásom ütemére kezd bele egy Sex Pistols nótába.

850 méter: Észreveszem, hogy akaratom ellenére letértem a rekortánról és fákat döntök ki a helyéről, miután nem érzékelem a külvilágot. A sziget mini állatkertjének kiskecskéi rémülten bújnak szüleik mögé és tisztán hallom, hogy az egyik páva odaszól hozzám, hogy ” te nagyon szarul nézel ki öcsém, baszod”.

1 km: A vég. Leroskadok egy padra. Aztán elnézést kérek attól a nyugdíjastól, akire ráültem és megkérem, hogy másszon ki alólam, Mert én nem tudok felállni. Előkotrom a nyelvemet a zsebemből és bedobom a Dunába, hogy ázzon egy kicsit. Az arcom olyan vörös, hogy a helyi evezős club gondnoka berohan egy porral oltóért. Négy liter vizet és két nagyfröccsöt, meg az eszemet vesztve üldögélek és jobb híján be-besöpröm az elismerő pillantásokat. Mert ez a többi futó tényleg azt hiszi, hogy 8 órája futok. pedig volt az vagy 10 perc.

Nos, ezért nem forszírozom azóta én ezt a kocogást, vagy mit.