Közélet

Bor, körömlakk, ételfolt a szőnyegen: így távolítsd el a leggyakoribb szennyeződéseket

Bármennyire is vigyáz az ember a szőnyegekre az otthonában, a mindennapok során előfordul, hogy valamilyen szennyeződés éri. A bor, a körömlakk és az ételfolt eltávolítása is bosszúságot okozhat. Szerencsére vannak házi praktikák, amelyekhez folyamodhat az ember: mindhárom folttípust más-más módszerrel érdemes kezelni, de egyik megoldás sem követel meg nehezen beszerezhető eszközöket. Bármelyik módszert is alkalmazod, egy nem látható helyen végezz előzetes színpróbát a szőnyegen.

Borfolt eltávolítása a szőnyegből

Természetesen nem elsősorban a fehérbor a problémás, sokkal nagyobb bosszúságot okoz a vörösbor kiömlése. Első lépésben egy papírtörlő segítségével itasd fel a lehető legtöbb folyadékot. Keverj össze egy evőkanál sót, egy evőkanál szódabikarbónát és egy csésze meleg vizet, majd egy mikroszálas törlőkendő segítségével, körkörös mozdulatokkal dörzsöld ki a foltot. Ne légy durva, mert a szőnyeg szálai megsérülhetnek.

Körömlakkfolt kitisztítása a szőnyegből

Minél erősebb a körömlakk színe, annál kisebb az esély a maradéktalan eltávolításra, de feltétlenül érdemes próbálkozni. Készítsd elő a foltot, és jöhet a takarítás! Először hideg vízzel nedvesítsd meg a foltot. Ezután fújj rá jókora mennyiségű hajlakkot, közvetlen közelről. Csepegtess rá gyógyszertári alkoholt, és egy fogkefe segítségével kezdd el a tisztítást. Finom, de határozott mozdulatokkal sikálj egy irányban, és közben önts egy kevés vizet néhányszor a kefe alá. Ezen a ponton válts acetonmentes körömlakklemosóra, és folytasd a sikálást. Mindvégig ügyelj rá, hogy ne nőjön a folt kiterjedése. Végül itatgasd a foltot egy fehér színű törlőruhával, míg az el nem tűnik. Ha szükséges, megismételheted a műveletet.

Ételfolt kiszedése a szőnyegből

Nehéz lenne egyetlen örök érvényű megoldást mondani, amely minden foltra használható lehet? Érdekes, de nem az. Gondoljunk csak bele, hogy mivel oldjuk ezeket a szennyeződéseket a mindennapokban: egyszerű mosogatószerrel. Tégy egy teáskanál mosogatószert egy csésze meleg vízbe, és egy mikroszálas törlőruha segítségével kezeld a foltot. Fontos, hogy ne fejts ki nagy erőt, mert úgy csak bedolgozod azt a szőnyegbe. Körkörös, könnyű mozdulatokat végezz, és mindig csak kívülről befelé haladj a pacán. Ha eltűnt, egy kis tiszta vizes áttörlés szükséges, és a szőnyegnek már csak száradnia kell.

 

Forrás: femina.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close