Közélet
Sportdiplomáciai siker: Molnár Tamás és Kemény Dénes FINA-bizottsági elnök lett

Csodálatos sportdiplomáciai siker. A magyar férfi vízilabda-válogatottal három olimpiát nyert korábbi szövetségi kapitány, Kemény Dénes és a szintén háromszoros ötkarikás bajnok játékos, Molnár Tamás is fontos pozíciót tölt be a Nemzetközi Úszó-szövetségben.
Fürjes Balázs államtitkár, nemzetközi sporteseményekért felelős kormánybiztos, a Nemzetközi Vízilabda-szövetség, a FINA Büro tagja jelentette be a Facebook-oldalán, hogy
a háromszoros olimpiai aranyérmes Molnár Tamás – a Magyar Vízilabda-szövetség alelnöke – öt éve a FINA vízilabda technikai bizottságának a tagja, a vb büró ülésén pedig a testület vezetőjének választották. A legendás szövetségi kapitány, a szintén háromszoros ötkarikás bajnok Kemény Dénes pedig a FINA vízilabda edzőbizottságának elnöke lett.
Molnár Tamás sportdiplomáciai karrierje 2016-ban kezdődött el, amikor az Európai Úszószövetség (LEN) hasonló bizottságába választották, majd 2017-ben a FINA technikai bizottsága következett.
– A magyar szövetség ajánlása is fontos volt, ugyanakkor rengeteget tett hozzá, hogy Wladár Sándorral, a világbajnokság szervezőbizottságának elnökével és Szántó Dávid operatív igazgatóval közösen végigjártuk az összes bürótag nemzeti szövetségeit, egyeztettünk és tárgyaltunk, mert egy erős támogatással meghozott döntést szerettünk volna – fogalmazott a korábbi világhírű center a waterpolo.hu-n.
Ami pedig a vasárnap (ma) véget érő világbajnokságot és a magyar rendezést illeti, Molnár Tamás közölte.
– Az elmúlt tíz év magyarországi sportinvesztícióinak, a kormány sportot támogató filozófiájának a világ számos pontján híre megy, és a sportban mozgó szakemberek, vezetők hálásak ezért a befogadó szeretetért és professzionális szervezésért. Most sincs ez másként, ez pedig mindent elmond erről a káprázatos eseményről, a szervezésről – fogalmazott Molnár.
Forrás: magyarnemzet.hu