Közélet
Gulyás Gergely: Magyarország továbbra is mindent megtesz a béke helyreállításáért

A választások eredményére visszatérve Gulyás Gergely mindenkinek köszönetet mondott, aki élt a szavazati jogával. Több mint 3 millió 60 ezren szavaztak a kormánypártokra, soha egyetlen párt vagy pártszövetség sem kapott annyi szavazatot, mint amennyivel a polgári erőket a választók április 3-án megtisztelték. A kormány megbízatása május 2-ig, az új Országgyűlés alakuló üléséig tart, mindaddig a jelenlegi kormány ügyvezetőként látja el feladatát. A miniszterelnök már folytat tárgyalásokat az új kormány megalakításáról. A jelenlegi szándék szerint a május 16-ával kezdődő héten fogja megválasztani a kormány a miniszterelnököt, ezt követően 1-2 nappal alakul majd meg az új kormány – tette hozzá Gulyás Gergely. A miniszterelnök tárgyalások után Kocsis Mátét, a jelenlegi frakcióvezetőt kérte fel, hogy továbbra is vezesse a Fidesz parlamenti frakcióját.
A kormány a járványhelyzetről is kapott tájékoztatást a tegnapi kormányülésen. Egyre kevesebb a súlyos, kórházban kezelt beteg, ettől függetlenül a vírus nem tűnt el – fogalmazott a miniszter. A járványhelyzet miatt elrendelt veszélyhelyzet május 31-ével meg fog szűnni. Ugyanakkor a kormány lehetővé fogja tenni, hogy a háború miatt is bevezethető miatt legyen a veszélyhelyzet, mindamellett Gulyás Gergely kiemelte, remélik, hogy erre nem lesz szükség. Az ukrajnai háború kapcsán elmondta: Magyarország továbbra is mindent megtesz a béke helyreállításáért. Sajnos a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy a háború befejezése nem várható a közeljövőben, a konfliktus akár hónapokig vagy évekig is eltarthat. Ukrajnából több mint 600 ezer menekült érkezett eddig, és a kormány mindent megtesz, hogy aki itt akar maradni, az tudjon új életet kezdeni – mondta a miniszter. A déli határ védelmére 600 milliárd forintot költött a kormány, és 40 milliárd forintot költött a kabinet az ukrajnai menekültekre. Gulyás Gergely közlése szerint az utóbbi összeg 2 százalékát fizette ki eddig az Unió.
Gulyás Gergely az árstopokról is beszélt, amelyekről elmondta, hogy mindegyikükről dönt majd a kormány. Az árstopok beváltak, mivel jelentősen mérsékelték az inflációt, nélkülük 13 százalék lenne az infláció, míg most 8,6 százalékos. A miniszter hozzátette, amennyire lehet, a kormány megpróbálja fékezni az inflációt. Az MNB adatai alapján 2022 augusztusában kezdődhet meg az infláció csökkenése. Az uniós átlagos fejlettségi szint 75 százalékát érte el az ország, és hét országot előztünk meg. A beruházási ráta továbbra is a második legjobb Európában – tette hozzá a miniszter.
Forrás: magyarhirlap.hu