Közélet

A döntő többség elutasítja a kiskorúakat célzó szexuális propagandát

Április 3-án, az országgyűlési választásokkal azonos napon országos népszavazás lesz Magyarországon a gyermekvédelem témájában. A közelgő referendumra való tekintettel a Századvég megvizsgálta, hogy a politikai szempontból aktív magyar lakosság hogyan vélekedik a kiskorú gyermekeket érintő szexuális propagandáról.

A gyermekvédelmi népszavazás által érintett tárgykörök közéleti jelentőségét mutatja, hogy a megkérdezettek 65 százaléka úgy nyilatkozott, hogy biztosan, míg 16 százalékuk valószínűleg részt vesz a referendumon, függetlenül attól, hogy az országgyűlési választásokon leadja-e szavazatát, derült ki a Századvég felméréséből.

Az egyes népszavazási kérdésekkel kapcsolatos lakossági vélemények tükrében kijelenthető, hogy társadalmi konszenzus rajzolódott ki a kisgyermekek számára felnőtt szexuális orientációkat, illetve a nem megváltoztatását népszerűsítő tevékenységek elutasítása tekintetében – hangsúlyozza a Századvég összegzése, amely azt is megállapítja: a kutatás rávilágít, hogy a válaszadók 73 százaléka elutasítja, hogy kiskorú gyermekeknek a köznevelési intézményekben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat tartsanak, ezzel szemben 18 százalékuk támogatná ezt. Ehhez hasonlóan a megkérdezettek 86 százaléka ellenzi, hogy kiskorúak számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek, 4 százalékuk viszont eltérően vélekedett.

A Századvég elemzése alapján megállapítható, hogy hasonló képet láthatunk a gyermekeket célzó szexuális propagandát, valamint a nemátalakítást megjelenítő médiatartalmak vonatkozásában is. A felmérés szerint a magyarok 84 százaléka nem ért egyet azzal, hogy kiskorú gyermekeknek a fejlődésükre kiható szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be, továbbá  83 százalékuk elutasítja a nem megváltoztatását szemléltető médiatartalmak kiskorúak számára történő megjelenítését.

A gyermekvédelmi népszavazás tervezett ötödik kérdéséről áprilisban nem, ugyanakkor egy esetleges jövőbeli referendumon véleményt formálhatnak a magyar választók, ezért a Századvég feltérképezte a nemi átalakító kezelések kiskorú gyermeknek való elérhetővé tételével kapcsolatos lakossági attitűdöket is. A kutatási adatok tanúsága szerint a válaszadók 86 százaléka nem támogatná a nemátalakító kezelések 18 év alattiak számára történő hozzáférhetővé tételét, ezzel szemben 9 százalékuk nem kifogásolná ezt.

 

Forrás: magyarhirlap.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close