KiemeltKözélet

Soós Edvin, az elítélt, adócsaló botrányhős újabban Márki-Zay kampánytanácsadója

Az elmúlt időszakban több helyen is feltűnt Márki-Zay körül egy titokzatos ember. Ott volt, amikor Márki-Zay újdonsült sajtósa újságíró-taszigálással debütált a Nyugati téren – hívja fel a figyelmet a Tűzfalcsoport. Ott volt akkor is, amikor Márki-Zay hírhedt rezsicsökkentés elleni kijelentését tette, népbutításnak nevezve azt.

Kiderült, hogy az említett úr nem más, mint Soós Edvin, a DK és Gyurcsány hírhedt kommunikációs stratégája. Soós úr már Tatabányán is feltűnt a DK-s botrányhős Szücsné Posztovics Ilona polgármester mellett, hogy cirkuszolással terelje el a baloldali városvezetés alkalmatlanságáról a figyelmet.

Soós úr ugyanis a botrányhoz és cirkuszhoz ért igazán. Van benne tapasztalata, hiszen nem éppen a törvénytiszteletéről nevezetes. 2012-ben már egy év börtönre ítélték közúti önbíráskodásért, és úgy tudni, hogy most is van folyamatban büntetőügye a IV–XV. kerületi bíróság előtt – számol be a Tűzfalcsoport. Ráadásul úgy tűnik, az adókat és a közterheket sem szívesen fizeti meg. A NAV a Soós tulajdonában lévő cégekkel szemben (Voice ProdArt Kft., Voice ProdAction Kft., Voice ProdAct Kft., SOUND STÚDIÓ 69 Kft.) végrehajtást rendelt el. A tulajdonában lévő Voice ProdAct Kft. tagsági részesedése 2/3-át lefoglalták, ennek 1/3-adát egy társasházi követelés javára – áll a blog cikkében.

Forrás: magyarnemzet.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close