Közélet
Orbán Balázs: Magyarországon csökkent a fiatalok szegénységi kockázata

Az Európai Parlament számára készült, a koronavírus-járvány fiatalok gazdasági és szociális helyzetére gyakorolt hatásait vizsgáló tanulmány szerint ugyan e társadalmi csoport általánosságban jobban kitett a pandémia okozta válság következményeinek, ám Magyarország ezen a téren is válságállónak bizonyult – írta közösségi oldalán Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.
Az államtitkár kiemelte, hogy ezt jól mutatja az, hogy hazánkban 2019 és 2020 között a 18–24 évesek körében a járvány ellenére is körülbelül 2,4 százalékkal, 12,9 százalékra csökkent a szegénységi kockázat. Míg Németország és Finnország mellett az EU 27 átlaga is nőtt (amely majdnem a duplája a magyar értéknek).
Magyarországon a 15 és 24 év közötti fiatalok munkanélküliségi rátája pedig (15,8 százalék) alacsonyabb egyebek mellett a 20 százalékos francia és 24,4 százalékos finn arányszámoknál.
A foglalkoztatási ráta pedig – az uniós átlaghoz képest egyébként kisebb mértékben – csökkent ugyan, de folyamatosan kapaszkodik vissza, és már megközelíti a válság előtti szintet – írta bejegyzésében Orbán Balázs.
Mindezt árnyalja az a körülmény is, hogy a legutóbbi, 2008–2009-es gazdasági recesszió idején Magyarországon volt a legalacsonyabb a fiatalok körében mért foglalkoztatottsági ráta. Sőt, 2002 és 2010 között 28,6-ról 18,3 százalékra csökkent ez a mutató – tette hozzá. A munkanélküliség a pénzügyi válság kirobbanásakor pedig olyan mértékben megugrott (majdnem 7 százalékkal), hogy egyből a top 5-ös „elitklubba” kerültünk – hangsúlyozta az államtitkár.
A munkaalapú foglalkoztatás- és adópolitikai intézkedéseknek köszönhetően tíz év alatt több mint harmadával csökkent a fiatal munkanélküliek száma, és negyedével emelkedett a 15–24 éves foglalkoztatottak száma – emelte ki.
Orbán Balázs arra is emlékeztetett, hogy a kormány folyamatosan növeli az ifjúságpolitikai célok megvalósítására fordítandó költségvetési források összegét, így míg 2010-ben összesen 965,3 millió, tavaly már nagyságrendileg 4-4,5 milliárd forint állt rendelkezésre e célra.
Forrás: hirado.hu, fotó: origo.hu