Gazdaság

Szinte minden vállalkozás béremelésre készül

Szinte minden hazai vállalkozás készül valamekkora mértékű béremelésre idén. A friss felmérések szerint a tíz főnél több munkavállalót foglalkoztató cégek csaknem kilencven százaléka tervez bérintézkedést, mintegy hatvan százalékuk ráadásul az inflációt meghaladó mértékben. Így 2022-ben tíz százalékkal is nőhetnek a reálbérek.

Az elmúlt évekhez képest érdemi béremelési hullámra készül 2022-ben a versenyszféra. A bérfelzárkózást tehát csak átmenetileg lassította a Covid–19-járvány 2020-ban és 2021-ben. Az elemzők egybehangzóan úgy látják, egyfelől a garantált bérminimum közel húszszázalékos emelése, másfelől a tapasztalt és képzett munkaerő megtartásáért, megszerzéséért vívott harc helyezi komoly nyomás alá a vállalkozásokat.

A versenyszféra bérrendezési szándéka azt mutatja, hogy a cégek számolnak a korábbiaknál magasabb infláció­val, így a béremelés a legtöbb szereplőnél az alkalmazottak keresetének vásárlóértékét is növeli.

A fizetésemelések tavaly sem maradtak el, ám a munkahelyek megtartásának a kisebb reálbérnövekedés volt az ára. Tavaly elsősorban a fizikai munkavállalók bérfelzárkózása lassult, az emelések elsősorban csak a szellemi munkakörökben közelítették a tíz százalékot.

A járvány terjedését fékező korlátozások tavaly nyári megszüntetését követően gyorsan talpra állt a magyar gazdaság. Ennek következtében visszatért a 2019-ig sok ágazatban meghatározó munkaerőhiány. Sőt a szakemberigény nemcsak visszatért, de a betöltetlen álláshelyek száma meg is haladja a válság előttit. A versenyszféra ebben a munkaerőpiaci helyzetben a bérek és a juttatások emelésével tudja megtartani a munkavállalóit.

Noha a baloldal rendszeresen azt hangoztatja, hogy Magyarország az alacsony fizetések miatt vonzó befektetési ország, ennek valójában az ellenkezője igaz mára. Az a vállalkozás marad versenyképes, amelyik versenyképes fizetést kínál a beosztottaknak.  A fizetés pedig akkor marad versenyképes, ha nem szakad le a konkurenciá­nál jellemző bérektől. Fontos, hogy a munkavállalók is tisztában vannak ezzel, így a szakemberhiánnyal sújtott ágazatokban a fluktuáció is egyre jellemzőbb. A folyamat egyes várakozások szerint 2022-ben tízszázalékos reál­béremelkedést hozhat.A jelenlegi munkaerőpiaci helyzet ráadásul tartós marad, és a hazai kisvállalkozásokra éppen olyan nagy nyomást helyez, mint a sokakat foglalkoztató nemzetközi cégekre. A versenyszféra legtöbb szereplője ugyan csak áprilistól rendezi a kereseteket, ugyanakkor a kkv-kat érdemben érintő minimálbér és garantált bérminimum-emelést januártól kötelező végrehajtani. Emiatt sokan előre hozták a magasabb béreket érintő intézkedéseket is.

Idén a vállalkozások 81 százaléka tervez béremelést. A tíz fő feletti cégeknél ez az arány eléri a kilencven százalékot – derül ki az MKIK GVI legfrissebb, vállalkozások körében végzett felméréséből. A megkérdezettek mind­össze 18 százaléka nem tervez bért emelni, és csak egy százalékuk készül csökkentésre.

 

Forrás: magyarnemzet.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close