Közélet
Csípős éjszakák, hideg nappalok

Csütörtök délelőtt a vastagodó felhőzet terjeszkedik észak felől, délutánra országszerte borongós idő látszik kialakulni. Számottevő csapadék napközben nem valószínű, északon lehet elvétve hószállingózás. Gyenge, D-ies légmozgás lesz jellemző. Este, éjjel folytatódik az erősen felhős, borongós, szélcsendes idő. Eleinte az északkeleti, északi határvidéken, majd hajnalban az ország északkeleti felén előfordulhat havazás, északnyugaton és a főváros térségében inkább havas eső valószínűbb, illetve ónoseső kialakulásának is megvan a veszélye! A jellemző hőmérséklet csütörtök reggel -4, délután 0 fok körül alakul.
Pénteken, szenteste napján a délnyugati országrész felett előreláthatólag lecsökken a felhőzet. Ott, élénkülő DNY-i széllel enyhülés kezdődik. Az északi, északkeleti térség felett még marad a hideg, borongós idő elszórtan vegyes halmazállapotú csapadékkal, szitálással.
Karácsony 1. napján, szombaton élénk, olykor erős DNY-i széllel érkező enyhülés érkezik. Túlnyomórészt borongós, erősen felhős idő ígérkezik. Elszórtan, időszakosan elered az eső is, illetve északkeleten havas eső, némi hó is hullhat vegyesen.
Karácsony 2. napján vasárnap már változó szélirány és szélerősség látszik valószínűbbnek. Borús időben délelőtt főként a déli országrészben, délután, este már északon is lehet csapadék. Kezdetben eső a valószínűbb, de estétől, az északi térségben vegyes halmazállapotra válthat, melyben megvan az ónos eső kialakulásának veszélye is!
Forrás: eumet.hu