Közélet

Tovább erősödtek a kormánypártok

A 444 információi szerint az ellenzéki pártok szerdán kapták meg a legfrissebb, belső használatra készített közvélemény-kutatás eredményeit, ami alapján nincs okuk a bizakodásra. A migránspárti, rezsicsökkentés és minimálbér ellenes baloldali összefogás által készíttetett felmérés szerint a Fidesz-KDNP 46 százalékon, az ellenzéki összefogás pedig csak 32 százalékon áll. A Mi Hazánk 5 százalékot, a Kétfarkú Kutya Párt 4 százalékot kapna, míg további 12 százalék nem szavazna vagy nem árulja el, hogy kit támogatna.A Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldali összefogásnak készített felmérés szerint az emberek 52 százaléka a mostani kormány maradását szeretné, míg csupán 43 százalék akarna kormányváltást.

Egyre gyengébb felmérési eredmények, katasztrofális kommunikáció, belső harcok – megbénult az ellenzék kampánya az elemzés szerint. A baloldal számára készített mérések alapján úgy tűnik, hogy az ellenzék nemcsak, hogy lendületet vesztett, de a kormánypártok sikeresen átvették a kezdeményezést, és növelni is tudták a táborukat.

A portál úgy tudja, hogy az ellenzék idén már nem is számol azzal, hogy elindulhat a kampányuk, komolyabb megmozdulásokat csak januárra terveznek. A portálnak nyilatkozó ellenzéki szereplők szerint ennek az az oka, hogy még az ellenzék soraiban is meglepetést okozott, hogy Márki-Zay Péter nyerte az előválasztást, de ezen kívül sem könnyű megegyezniük.

A 444 arról ír, hogy a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal nem képes tematizálni a közbeszédet, így nincs reális esélye annak, hogy nőni fog a támogatottságuk az elkövetkező időszakban.

 

Forrás: magyarhirlap.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close