Közélet
Orbán Viktor: Januárban 5 százalékos nyugdíjemelés lesz

A baloldali blokk meg akarja szüntetni a rezsicsökkentést, ehelyett pedig azt javasolja, hogy az emberek fogyasszanak kevesebb vizet, gázt, áramot és vegyenek kisebb autót – mondta Orbán Viktor az Országgyűlésben az azonnali kérdések órájában hétfőn. A miniszterelnök azt is bejelentette, jövőre a tervezettnél magasabb, öt százalékos lesz a nyugdíjemelés.
Orbán Viktor azt mondta Schmuck Erzsébetnek (LMP), hogy a képviselő azokkal van szövetségben, akik elvették a 13. havi nyugdíjat, és tönkretették a magyar nyugdíjasokat. 2002-2010 között 4 százalékkal csökkent a nyugdíj reálértéke, míg 2010 óta 10 százalékkal nőtt. A kormányfő közölte, 2022-ben a nyugdíjemelés nem 3, hanem 5 százalék lesz.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy 2010-ben egy romhalmaz volt az ország, és ezért fokozatosan tudott lépni a kormány több fontos területen.
„Mi a nyugdíjasokkal szövetséget kötöttünk és ezt be is tartjuk. „- mondta a miniszterelnök.
Forrás: origo.hu