Közélet

Ki volt Szent Miklós?

A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg Szent Miklós püspökről, aki nagylelkű és bőkezű felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke.

Szent Miklós (Nikolaosz) a keleti egyházak legtiszteltebb szentje, ünnepét nyugaton a 10. század óta tartják – áll az MTVA Sajtóadatbankjának összeállításában. A hagyomány szerint Miklós a 3. században született a kis-ázsiai Patarában, gazdag kereskedőcsaládban. A hagyomány úgy tartja, hogy már csecsemő korában is a böjti napokon csak egyszer szopott. Szüleit kiskorában elvesztette, s egyik rokona, a város püspöke nevelte fel. Megtérése után Miklós jótékony célokra szétosztogatta örökségét, a hívők pedig égi jelre megválasztották Müra püspökévé. A hivatalt ötvenkét évig töltötte be.

A szent nevéhez számtalan legenda fűződik. Csodatettei között tartják számon, hogy imáival lecsillapított egy iszonyatos vihart, és megmentett egy vízbe esett tengerészt, ezért ő az utazók, kereskedők, zarándokok, tengerészek és révkalauzok védőszentje. Amikor városát éhínség sújtotta, és egy gonosz hentes három kisgyermeket ölt meg, hogy húsukat kimérje, Miklós leleplezte bűnét, sőt a fiúkat is feltámasztotta, ezért a gyermekek és diákok védőszentje is.

Egy másik legenda szerint az éhínség idején a kikötőbe érkezett, a császári gabonakészletek feltöltésére szánt hajók kapitányait rábeszélte, hogy minden hajóról százmérőnyi gabonát adjanak a városnak, mert ezt a hiányt nem fogják észrevenni az ellenőrök. A tengerészek így is tettek, de amikor megérkeztek Bizáncba, csodálkozva látták, hogy a rakomány egy gabonaszemmel sem csökkent. Megint másik történet szerint Miklós, amikor a fülébe jutott, hogy a helytartó három ártatlan embert akar kivégeztetni a vagyonáért, a császár éppen nála lévő küldötteit faképnél hagyva megakadályozta a jogsértést. Az udvarba visszatért küldötteket ellenségeik hamis váddal börtönbe juttatták, ők pedig kivégzésük előtt maguk is Miklóshoz fohászkodtak segítségért. Szent Miklós meg is jelent Konstantin császár álmában, és azt kérte, bocsássa szabadon a foglyokat. A császár, aki a püspököt nem ismerte, kételkedni kezdett, de amikor kiderült, hogy a per bírája ugyanilyen álmot látott, újra megvizsgálta az ügyet, és szabadon bocsátatta a vádlottakat.

A nevéhez fűződő leghíresebb legenda szerint élt Mürában egy szegény ember, aki nem tudta férjhez adni három lányát, mert nem tellett neki a hozományra. A dolog Miklós fülébe is eljutott, de a püspök túl szerény volt ahhoz, hogy nyíltan segítsen. Inkább az éjszaka leple alatt dobott be három erszényt az apának, így a lányok megmenekültek attól, hogy örömlánynak adják el őket. E tettéért Szent Miklós a hajadonok és az aggszüzek védőszentje, oltalmazója továbbá a házasságnak és az anyaságnak. Védőszentje ezen felül Oroszországnak, Görögországnak, Szicíliának, Lotaringiának és Apuliának, a zálogházak tulajdonosainak, az illatszerészeknek, a gyógyszerészeknek, a pálinkafőzőknek, Magyarországon Kecskemét városának.

Szent Miklós ünnepe mintegy a karácsony vigíliája, bevezetése, hagyományai összemosódtak a karácsonyi ünnepkörrel. A középkor óta a tizennégy segítő szent közé sorolják, a legnagyobb tiszteletet a régi Oroszországban tanúsították iránta. Magyarországon a bizánci kapcsolatok alapozták meg tiszteletét, mintegy hatvan községet neveztek el róla, többek között Kunszentmiklóst és Szigetszentmiklóst.

 

Forrás: hirado.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close