GazdaságKiemelt

Győrffy Balázs: a 36 milliárd forintot is elérheti a kár, amelyet a műtrágya kartellezés okozott

A 36 milliárd forintot is elérheti az a kár, amelyet az elmúlt hét évben a műtrágya kartellezéssel Bige László és cégei okoztak a magyar gazdálkodóknak – közölte az MTI-vel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke, szombathelyi sajtótájékoztatóját követően. Győrffy Balázs úgy fogalmazott: felháborítónak tartja, hogy a nagyvállalkozó visszaélt piaci fölényével. Szavai szerint teljesen jogos az a kérdés, amit sokan feltesznek: hová lett a pénz?

Hozzátette: elgondolkodtató, hogy noha a földgáz ára az elmúlt hetekben jelentősen ingadozott ugyan – tízszeresére is nőtt -, de alacsonyabb volt mint az októberi csúcs, a műtrágya esetében viszont egy olyan újabb áremelést akarnak “letolni a gazdák torkán”, amelyet a piaci változások még ezzel együtt sem indokolnak. Győrffy Balázs kifejtette: Bige László piaci erőfölényével, monopol helyzetével él vissza, cégei ugyanis önmagukban képesek a Magyarországon felhasznált műtrágya 60 százalékát előállítani, aminek jelentős árbefolyásoló hatása van.

“Felháborító, hogy Bige László annak a Márki-Zay Péternek a kampányát támogatja a magyar gazdáktól ellopott forintjaival, aki Hódmezővásárhelyen földadó bevezetésével üzente meg a magyar gazdálkodóknak, hogy tőle a jövőben milyen agrárpolitikára számíthatnak” – mondta.

A NAK elnöke szerint a jövőben is biztosítani fogják Magyarországon a műtrágya ellátást, importból fedezhető a gazdálkodók igénye és a Nitrogénművek Zrt. kapacitása közötti különbség, de szállítás és más piaci tényezők miatt az import se lesz olcsó.

A Nitrogénművek Zrt. által alkalmazott bizonytalan árképzés miatt az utóbbi napokban felvetődött a magyarországi műtrágya kivitel esetleges korlátozása, de ez a piac szabad – mondta, hozzátéve: hosszú távon a Magyarországon műtrágyát gyártó cégeknek is az az érdeke, hogy termékeiket biztonságosan a hazai piacon tudják eladni.

 

Forrás: MTI, fotó: gyorffybalazs.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close