Közélet
Politikai harcok színtere lett az Elk*rtuk

Több fórumon is harci légkör alakult ki az Elk*rtuk című film kapcsán, amely az őszödi beszéd kiszivárgása utáni eseményeket dolgozza fel politikai thriller formájában.
Az egyik front a legnagyobb nemzetközi filmes adatbázis, az IMDB, ahol már a premiert követően sokan egyesre értékelték a filmet, és azóta is özönlenek a voksok. Szembetűnő, hogy a legkevesebb csillagot adó „nézők” mellett a második legnagyobb csoport azokból áll, akik a legmagasabb pontot adták a filmnek, középutas véleményező alig akad. Ez is jól mutatja, hogy a voksháború nem a filmről szól, hanem már a produkció gyártása közben is zajló támadások újabb hadszínterévé vált.
A hazai filmes portálon, a Port.hu-n is sok hozzászóló összeveszett egymással, az egyes és a tízes értékelések váltakozásából kiolvasható a politikai indíttatás. Többen egymás ellen fordultak, sokan be is ismerték, hogy úgy értékelték a filmet, hogy nem is látták. A közösségi médiában is több front észlelhető. Tegnap a magyarhirlap.hu írt arról, hogy az egyiket az Üvegtigris-filmek producere nyitotta nemrég, amikor saját Facebook-oldalán nyilvánosan kifejezte nemtetszését az Elk*rtukkal kapcsolatban.
„Itt valakik vagy eltévesztették a mozi kulturális/szórakoztató szerepét, vagy erős hányingerrel hoztak kényszerű döntést” – írta Kovács Gábor később törölt bejegyzésében, majd ahogy korábban is hírt adtak róla, arra buzdította a közönséget, hogy foglaljon jegyet a moziban, és utalt arra, hogy ezeket később ne vegyék át. Ezt a vádat az Üvegtigris-filmek producere később visszautasította, az Elk*rtuk alkotói azonban nem elégednek meg ennyivel, az ügyben büntetőfeljelentést tettek.
Gothár Péter Hét kis véletlen című filmje, amely Kovács Gábor legfrissebb produkciója, egyébként a májusi bemutató óta 860 embert vonzott a vetítőtermekbe. Az október 23-i hétvégén 42 586 néző váltott jegyet az Elk*rtuk című filmre, amely ezzel több mint 63 millió forintos bevételt termelt, a toplistán csak a Dűne és a Venom 2. – Vérontó című film előzte meg.
„Kovács Gábort és többi producer társát a Gyurcsány-kommandó csak használja, és ami a legszörnyűbb, hogy filmesek ellen filmeseket vetnek be mind itthon, mind külföldön” – mondta a Magyar Hírlapnak hétfőn Kálomista Gábor, az Elk*rtuk egyik producere, majd hozzátette: „Azoknak, akik mindenáron el akarják taposni ezt a filmet, azt üzenem, hogy nem tudják.”
Forrás: magyarhirlap.hu