Közélet
Idén jóval kevesebb autót gyártanak a csehek

Több mint 250 ezerrel kevesebb személyautót gyártanak az idén a chipek hiánya miatt Csehországban, ez a cseh autóipar számára mintegy 200 milliárd koronás (2800 milliárd forint) veszteséget jelent – közölte a cseh autóipari szövetség tegnap.
A közleményből kiderül, hogy az év első kilenc hónapja alatt a csehországi autógyárak 831 653 személygépkocsit gyártottak, 2,9 százalékkal többet, mint 2020-ban, amikor a koronavírus-járvány miatt egy hónapig álltak a gyárak, és 2019-hez viszonyítva a termelés visszaesése 22 százalékos. „A félvezetők világméretű hiánya túltesz a 2020-ban a pandémia okozta negatív leállások következményein is. Míg a nyáron abban bíztunk, hogy az év végére a piac rendbe jön, az őszi hónapok azt jelzik, hogy ez nem következik be.
A chipek hiánya miatt Csehországban több mint 250 ezer személygépkocsit nem tudunk legyártani. Ez az autógyáraknak mintegy 120 milliárd koronás, a beszállítóknak pedig mintegy 80 milliárd koronás veszteséget jelent” – mutatott rá Zdenek Petzl, a szövetség ügyvezető igazgatója. A cseh autóipari szövetség ezért az érdekegyeztető tanács mai ülésén felkéri a kormányt, hogy újra nyújtson támogatást az érintett vállalatoknak, elsősorban a munkahelyek megtartására és a cégek túlélésére. Hasonló problémákkal küzdenek a cseh autóbuszgyárak és a tehergépkocsigyárak is.
Forrás: magyarhirlap.hu, fotó: autoszektor.hu