Sport

Szlovák válogatott óriással erősített a Tatabánya

A Grundfos Tatabánya KC klubmenedzsere, Ilyés Ferenc megerősítette azt a hírt, hogy Lukás Urban, a francia élvonalból a Kék Tigrisekhez szerződött.

Az eperjesi születésű, 42-szeres szlovák válogatott, 26 éves, 2 méteres, Lukás Urban a Tatran Presovval a Bajnokok Ligájában és az EHF-kupában is szerepelt. A baloldali átlövő egy évet a francia élvonalban töltött. A Tatabánya ajánlatát azért fogadta el jó szívvel, mert francia klubjában kevés játéklehetőséghez jutott, ami egy válogatott játékosnak a közelgő Európa-bajnokság előtt nem túl szerencsés.

Urban egyébként szabadon igazolható volt. Az pedig tudott dolog, hogy az Európa Liga-küzdelmekre is készülő Tatabányának jelenleg szűkös és sérülésekkel tovább „ritkított” a játékoskerete. A probléma megoldása érdekében a csapat vezetése keresi a megoldást, hogy az állományt alkalmassá tegye arra, hogy a hazai pontvadászatban és a nemzetközi porondon is megállja a helyét. Ehhez pedig minden jó képességű kézilabdázóra szüksége van és lesz Matics Vladan vezetőedző együttesének.

Ilyés Ferenc azt is elmondta, hogy Urbantól az átlövő poszt mellett az irányítói feladatok ellátása sem idegen.

– Bízunk benne, hogy Lukás beválik – jegyezte meg a klubmenedzser. – Mivel szabadon igazolható volt, mindent elkövettünk, hogy hozzánk jöjjön. Jelenleg egy éves szerződést kötöttünk vele, ám, ha mindkét fél elégedett egy év múlva is, a megállapodás meghosszabbítható.

Forrás: kemma.hu, fotó: facebook.com

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close