Kultúra

Egy gyerek, egy fa – közel százezer fát ültetne idén ősszel a magyar alapítvány

93 ezer fa ültetését tervezi a 10 millió Fa Alapítvány idén ősszel – írja a szervezet a Forbes.hu-nak eljuttatott sajtóközleményében. December elején külön eseménysorozatot is tartanak a faültetés népszerűsítésére. Hatvanezer – tízezer vállalati és ötvenezer helyi közösségekkel ültetett – fának már helyet is talált a 10 millió Fa Alapítvány, aminek eredeti célja minden polgártársunk után egy-egy fa elültetése.

Magyarországon átlagosan 93 ezer gyermek születik évente (ezért ez az éves faültetési cél), bár ezt a számot a pandémia visszaszorította. A települések területén névreszólóan, megjelölten elhelyezendő fák ültetése erősíti a településen élők közösségi szemléletét, növeli a közterület iránti lakossági felelősségérzetet. A faültetéssel járó szén-dioxid-semlegesítés mellett az alapítvány az ENSZ fenntartható fejlődés céljait is népszerűsítené az alapítvány a civil szférán belül.

Az alapítvány munkáját idéntől még több vállalat segíti: a koronavírus alatt több céges kapcsolatot is kiépítettek (köztük mobilszolgáltatók, bankszektori szereplők, energiaipari vállalatok, sőt, még egy egyház is), ezzel araszolva a nevében található végcél felé.

Az Alapítvány idén harmadik alkalommal rendezi meg december elsején az Élet Napját, a november végi csemeteosztás időszakát ünneplő ültetés-eseménysorozatot. „A faültetés mindig felemelő élmény, de az Élet Napja körül koncentrálódó ültetéseknek van egy külön varázsa, ereje.
Az ország számos pontján több ezer önkéntesünk egyszerre vesz részt a fásításban” – áll a szervezet közleményében. A 10 millió Fa Alapítvány 2020 januárja óta 12 margitszigetnyi, azaz több mint 130 ezer fát ültetett az országban. A tavaszi és az őszi ültetési szezonon kívül nyáron másodjára látogattak el Indonéziába, ahol 2021 fát ültettek.

Forrás: forbes.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close