Közélet

Lezárul a nyárias időszak

Csütörtökön még nyáriasan meleg, fülledt, de az elmúlt időszakhoz képest felhősebb, változóan napos-felhős idő lesz jellemző. Kora délutánig csapadékmentesen telik az idő, majd délutántól, annak is inkább a második felétől egyre többfelé alakulhatnak ki záporok, illetve zivatarok. Helyenként megélénkül az északnyugati szél. Este, éjjel is előfordulhatnak záporok, helyenként zivatarok. Hajnalban megközelít bennünket egy hidegfront. A jellemző hőmérséklet csütörtök reggel 17, délután 28 fok körül alakul.

Pénteken már csak délkeleten lesz meleg az idő, másutt jelentősen lehűl a levegő. Általában erősen felhős, borongós idő várható, de délután északnyugaton már csökken a felhőzet, ott kisüt a nap. Elsősorban délelőtt fordulhatnak elő esők, záporok, főként délnyugaton zivatarok, majd délután fokozatosan csökken a csapadék valószínűsége. Élénk, helyenként erős északnyugati szél fúj.

Szombaton többnyire napos idő ígérkezik, elvétve egy-egy futó záporeső kialakulhat, de nem ez lesz a jellemző.

Vasárnap ismét elér bennünket egy hidegfront. Változóan felhős ég mellett délelőtt és kora délután csak elszórtan, a késő délutáni, esti, éjszakai órákban többfelé kell számítani záporokra, zivatarokra. Helyenként heves zivatar is kialakulhat. Éjszaka egyre többfelé erősödik meg, majd fokozódik viharossá az északnyugati szél.

Forrás: eumet.hu, fotó: nyiregyhaza.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close