Gazdaság

Szijjártó: a rendszerváltás óta soha nem dolgoztak még annyian Magyarországon, mint ma

A rendszerváltás óta soha nem dolgoztak még annyian (4,7 millióan) Magyarországon, mint ma és jelenleg is 1700 milliárd forintnyi beruházás zajlik az országban – közölte a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Nyírbátorban. A külügyminiszter abból az alkalomból nyilatkozott, hogy az Unilever Magyarország Kft. átadta a nyírbátori háztartás-vegyipari gyárában megvalósuló beruházás első szakaszát. A 17,5 milliárd forint értékű projekt nyomán a meglévő háromszáz munkahely mellett további száz jön létre Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A beruházással a brit-holland anyavállalat egyik legkorszerűbb európai háztartás-vegyipari gyártó- és raktárkapacitása jön létre Magyarországon, itt elsősorban folyékony mosó- és tisztítószereket, fertőtlenítőket és öblítőket állítanak elő.

Beszédében Szijjártó Péter kiemelte, hogy a koronavírus-járvány mindenki életét felforgatta, nem csak egészségügyi, hanem komoly gazdasági kihívásokat is jelentett, ennek nyomán pedig új világpolitikai és világgazdasági korszak küszöbén áll az emberiség. Rámutatott arra, hogy a baloldal a segélyezés és a hitelfelvétel növelését tartotta volna kívánatosnak a válság kezelése érdekében, de a kormány más utat választott, s mindent megtett annak megakadályozása érdekében, hogy tömegek elveszítsék a munkahelyüket, illetve azért, hogy a vállalatok új beruházásokkal fel tudjanak készülni arra az időszakra, amikor a piaci kereslet majd újra magára talál.

Mint mondta, a világ élmezőnyébe tartozó gazdaságpolitikai válasz lehetővé tette annak a célnak a kitűzését, hogy a magyar bruttó hazai termék (GDP) idei növekedése elérje az 5,5 százalékát, és az állam ekkor visszafizesse a gyermeket nevelő családoknak a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat. Ha nem ezt a stratégiát választottuk volna, akkor ma nem lennénk ebben a helyzetben, hanem tömeges munkanélküliséggel kellene szembenézni – hangsúlyozta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy a rendszerváltás óta soha nem dolgoztak még annyian (4,7 millióan) Magyarországon, mint ma. Végezetül aláhúzta, hogy a vegyipar a magyar gazdaság egyik legfontosabb ágazata, amelyben az idei első félévben minden idők legmagasabb termelési értékét jegyezték fel, 3700 milliárd forintot.

Forrás: MTI, fotó: nemzetisport.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close