Közélet
Hidegfront hoz viharokat csütörtökön

Csütörtökön nyugat felől egyre nagyobb területen ered el az eső, alakul ki hevesebb zápor, zivatargóc, illetve fordul északira az erősödő szél. Ezúttal sem esik mindenhol, maradhatnak száraz, közel száraz területek is. A délkeleti térségben, a front érkezése előtt, még fülledt meleg, változóan felhős idő várható élénk, olykor erős délnyugati széllel, míg északnyugaton kifejezetten hűvös nap valószínű. Este, a kelet felé mozgó zivatarzóna mögött, nyugat felől szakadozhat, csökkenhet a felhőzet. Éjszaka az északkeleti megyék fölé helyeződik a labilis, zivatarokat adó légtömeg, az ország túlnyomó része fölött lenyugszik a légkör, lecsökken a felhőzet, kitisztul az ég. A jellemző hőmérséklet csütörtök reggel 18, délután 25 fok körül alakul.
Pénteken előreláthatólag kelet felé távolodik a front felhőzete. A Tiszántúl térségében, főként az északkeleti megyék fölött felhősebb ég mellett még lehet elszórtan záporeső. Másutt kisüt a nap, csapadékmentes, változóan napos-felhős idő ígérkezik. Élénk északias szél fúj.
A hétvégén országszerte sok napsütés és déli széllel érkező melegedés, kánikula a legvalószínűbb. A déli országrészben ígérkezik erősebb melegedés, hőség. Tartós hőhullám ezúttal nem valószínű. Vasárnap délután, elszórtan már kialakulhat frissítő záporeső, zivatargóc. Illetve északnyugaton élénk északi szél támadhat és hozhat frissülést.
Forrás: eumet.hu, fotó: 24.hu