
Vasárnaptól kezdődik a 60 év felettiek oltási akciója, amelyben háziorvosok, önkéntes orvosok és egyetemi hallgatók személyesen keresik fel a koronavírus ellen még be nem oltott időseket – közölte az országos oltási munkacsoport vezetője kedden a közmédiával.
György István beszámolt arról is, hogy a hét második felétől a harmadik oltásra is foglalhatnak időpontot a www.eeszt.gov.hu honlapon azok, akik már legalább négy hónapja megkapták a második oltást.
Müller Cecília közölte: a harmadik oltás felvételét elsősorban időseknek, krónikus betegségben szenvedőknek, legyengült immunrendszerű betegeknek ajánlják.
Hozzátette: a szakmai ajánlás szerint aki első két oltásnak vektorvakcinát kapott, az elölt vírust tartalmazó vagy mRNS-vakcinát kaphat emlékeztetőül és fordítva, de az is lehetséges, hogy valaki ugyanazt az oltást kapja harmadikként, mint amilyennel az alapimmunizálása történt – fűzte hozzá.
Megjegyezte: a fertőzésszámok ugyan alacsonyak, de mostanáig 58 esetben azonosították a koronavírus delta variánsát a magyar mintákban. Nincsenek kétségeik afelől, hogy ez a variáns veszi át a “vezető szerepet” és ez okozza majd a megbetegedések 80-90 százalékát.
Forrás:MTI, fotó: portfolio.hu