Gazdaság
Novák Katalin: Tartani tudjuk a vállalt 70 ezer bölcsődei férőhelyet

Könnyebb és olcsóbb lesz bölcsődéket építeni a jövőben – jelentette be az operatív törzs mai ülését követő tájékoztatón Novák Katalin. Az idősek 18 százaléka még nincs beoltva, őket fogják személyesen is felkeresni a következő időszakban. Június 15-én állt fel a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs, ekkortól tette lehetővé az átoltottság, hogy az élet visszatérjen a rendes kerékvágásba. – Nemcsak elvi, hanem anyagi értelemben is segítjük az újraindítást – fogalmazott a hétfő reggeli ülés után tartott sajtótájékoztatón a családokért felelős miniszter. Folyamatosan épülnek a bölcsődék országszerte, bővülnek, szépülnek.
– Célunk az, hogy mindenhol, ahol erre igény van, legyen férőhely – mondta Novák Katalin, aki azt is bejelentette, hogy az adminisztratív terheket egy miniszteri rendelettel fogják csökkenteni. A jövőben például az első csoport úgy is megkezdheti a működését a bölcsődében, hogyha a következő csoport nevelője még nincs meg, a családi bölcsődék pedig nyolc fővel is elindulhatnak. – Egyszerűbb és olcsóbb lesz bölcsődét működtetni, mint eddig – foglalta össze a miniszter. A bölcsődei igények folyamatosan növekednek, ehhez kell a kínálatot is hozzáigazítani.
– A 2022-ig vállalt 70 ezer férőhelyet, amit vállaltunk, tartani tudjuk – húzta alá Novák Katalin.
Forrás: magyarnemzet.hu, fotó: MTI