Közélet

Hogyan illik viselkedni, mit lehet mondani egy állásinterjún?

A hétköznapi élet protokoll szabályainak lazulása mellett vannak olyan élethelyzetek, amikor tisztában kell lenned azzal, hogyan illik viselkedni, mit lehet mondani, vagy mit kerülj el mindenképp. A legtöbb munkahelyen nem bújhatsz ki az üzleti etikai kódex szabályai alól – írja az Unilife.hu.

Az öltözködésre ne felszínes témaként tekints, hiszen az üzleti világban igenis fontos, hogy külső megjelenésünkkel is az általunk betöltött piaci szereplőt képviseljük hitelesen. Ha az orvosi rendelőbe belépve a fehér doktori köpeny helyett elképzelhetetlen lenne tűzoltó egyenruhában látni háziorvosunkat, akkor miért tekintenénk másképp az irodai öltözékre? Nők esetében az irodai dress code megköveteli a lady minit, azaz olasz hosszú szoknyát. Tehát ne legyen rövidebb, mint a térd feletti három ujjnyi távolság. A nadrág pedig kizárólag a hűvös időkben fogadható el. Bőrből kizárólag három kiegészítő készülhet: a kesztyű, a táska és a cipő. Szomorú hír tehát, hogy a jelenleg divatjukat élő bőrnadrágokat jobb elfelejteni, amikor munkába állsz. Tévedsz, ha azt hiszed, csak a nőkre vonatkoznak szigorú előírások. Tudtad, hogy a férfiak zoknijának hossza 28 cm és a cipővel együtt sötétebb színűnek kell, hogy legyen a nadrágnál?

Azzal semmi baj nincs, ha a szomszéd néninek még mindig „Csókolom, Kezit csókolom” és társaival köszönsz, de az egyetemi szemináriumra ne csókolommal menj be a dékánhoz, ahogy az állásinterjúra se a leendő főnöködhöz. A napszaknak megfelelő üdvözléssel ugyanúgy megadod a tiszteletet, mellette mégsem tűnsz majd gyerekesnek. A „jó napot” után például figyeljünk arra, hogy a „kívánok” se maradjon le a végéről. A tegezés pedig a társadalmi szerep betöltése szerinti egyenlő felek között lehetséges. Azonos neműeknél az idősebb, férfi-nő kapcsolatban viszont kizárólag a nő ajánlhatja fel a tegezést, amit nem illik visszautasítani. Miután köszönésünkkel az első jó benyomást megtettük, következhet a bemutatkozás. Az alárendelt, vagyis a fiatal az idősebbel szemben, az alacsonyabb beosztású a magasabb rangúval szemben, a férfi a nővel szemben van alárendelve, kezdeményezi a bemutatkozást. Ezt követően mindig a fölérendelt válaszol és nyújt kezet.

Te is magad elé engeded az idősebbeket tömegközlekedési eszközökön leszálláskor? Akkor egész életedben rosszul csináltad! Mutatjuk kit illik előre engedni és valójában mi számít udvarias magatartásnak.

Magán és hivatalos életben is igaz, hogy mindig a fölérendeltet kell előre engedni, tehát a nőt, a vendéget, az idősebbet, a magasabb beosztásban lévőt. Sok élethelyzetben pontosan így alkalmazzuk és helytelennek számít a protokoll szerint. Az étterembe, bárokba, kocsmába, presszóba az alárendeltnek, vagyis a férfinak, fiatalnak, házigazdának kell belépnie először. Ez régi hagyományokra vezethető vissza, amikor még a felsorolt turisztikai szolgáltatók veszélyes helynek számítottak, így a férfi védelmezve elsőnek lépett be a nő előtt az ismeretlen helyre. A lift esetén szintén az a gyakori, hogy automatikusan előre engedjük az időseket vagy nőket, de valójában ez is veszélyes területnek számít. Éppen ezért a helyes eljárás az lenne, ha a fölérendelt előre menne és nyomva tartaná a lift gombját, esetleg kezet nyújtva segítené a beszállást. A közlekedési eszközökről való leszállás esetén hasonló a helyzet és az udvarias eljárás az, ha az alárendelt száll le elsőként, majd könyöknél fogva segíti a fölérendelt leszállását a járműről. Szintén furfangos helyzet áll fenn a lépcső esetében. Mindig a gravitációra kell gondolni, egy esetleges baleset esetén az alárendelt meg tudja védeni a fölérendeltet. Egy férfi-nő párosításban tehát lépcsőn felfelé a nő megy elől, lépcsőn lefelé pedig a férfi.

Forrás: magyarnemzet.hu, fotó: unsplash.com

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close