Közélet
A „plédszéf” nem védi meg értékeinket a strandon!

Végre minden feltétel adott egy jó kikapcsolódáshoz. Kinyitottak a strandok is. Fontos azonban, ha fürdőzni vagy kirándulni megyünk, vigyázzunk az értékeinkre, hiszen még a nyár felénél sem járunk, de nincs olyan nap, hogy ne érkezne bejelentés a rendőrökhöz strandon történt lopásról. A sértettek általában elmondják, hogy miközben elszaladtak harapni valamit, vagy bementek a vízbe, mindössze egy pléddel „zárták le” értékeiket. Így a tolvaj akár egy mozdulattal több pénztárcát, személyes iratot, készpénzt, bankkártyát, mobiltelefont tud ellopni a pokróc alól – olvasható a Magyar Rendőrség közösségimédia-felületén.
A bejegyzésben több tanácsot is megfogalmaznak, annak érdekében, hogy minél kevesebben essenek lopás áldozatává a kirándulások, fürdőzések során. Ezekre mindenképp érdemes figyelni: csak annyi készpénzt vigyenek magukkal, ami feltétlenül szükséges, ha elmennek úszni, fürdőzni ne hagyják őrizetlenül a táskákat, azokra felváltva vigyázzanak, esetleg a szomszédos strandolókat kérjék meg, hogy tartsák szemmel a tárgyaikat, majd cserébe ne felejtséték el ezt viszonozni, a strand területén lehetőleg a készpénzt, slusszkulcsot, okmányokat, értékesebb tárgyakat az értékmegőrzőben helyezzék el, ha autóval érkeznek, azt mindig zárják be, ablakait húzzák fel, látható helyen értékes dolgokat ne hagyjanak.
És ne felejtsék el: a plédszéf nem véd!
Forrás: hirado.hu, fotó:facebook.com