Gazdaság
Szijjártó: az eddigi legnagyobb vakcinaadományt kapta Montenegró Magyarországtól

Kétszázezer adag, koronavírus elleni védőoltást adományozott Magyarország hétfőn Montenegrónak, ez a legnagyobb vakcinaadomány, amelyet az Adria-parti ország bárkitől is kapott – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Podgoricában. A miniszter a vakcinák átadását követő sajtótájékoztatón kiemelte: a sikeres magyar vakcinabeszerzés, valamint Európa egyik legsikeresebb és leggyorsabb oltási programja lehetővé tette, hogy Magyarország másoknak is tudjon segíteni.
Hozzátette: Magyarország és az egész Nyugat-Balkán kölcsönös függőségben él egymással, “ezért abban vagyunk érdekeltek, hogy mindannyian sikeresek legyünk, tehát egymás sikereiben kölcsönösen érdekeltek vagyunk, minél sikeresebb a védekezés a Nyugat-Balkánon, mi annál nagyobb biztonságban vagyunk”. Szijjártó Péter közölte: Magyarország büszke arra, hogy a 200 ezer adag Sinopharm oltóanyag, amelyet Magyarország Montenegrónak ajándékozott, az eddigi legnagyobb adomány, amelyet az ország kapott, és reményét fejezte ki, hogy ennek felhasználásával a montenegrói gazdaság is gyorsan újra tud indulni.
“A magyar-montenegrói beruházási, kereskedelmi, gazdasági együttműködés fontos szerepet játszik a magyar nemzetgazdaságban” – húzta alá a miniszter. Felhívta a figyelmet arra, hogy július 21-én tartják meg az első tárgyalási fordulót arról a beruházásvédelmi megállapodásról, amely tovább segítheti a magyar beruházások megjelenését Montenegróban. Bizakodóan beszélt arról, hogy az oltási kampány felgyorsításával Montenegró újra az európai integrációs folyamatra tud fókuszálni, és minél előbb az Európai Unió tagjává válik. “Az Európai Unió már elveszítette az Egyesült Királyságot, és nagyon nem szeretnénk elveszíteni a Nyugat-Balkánt is” – közölte Szijjártó Péter.
Forrás: MTI, fotó: 444.hu