Közélet

Március óta 3000-rel többen dolgoznak az egészségügyben

Március elseje, az új szolgálati jogviszony hatályba lépése óta 3090-nel nőtt az egészségügyi szolgálati jogviszonyok száma – jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Magyar Hírlapnak adott interjúban, amely a keddi számban jelent meg.

Elmondta, hogy június elsején 1016-tal több orvosi szolgálati jogviszony állt fenn az állami egészségügyi intézményeknél, továbbá 1434 ápolói és 640 egyéb egészségügyi jogviszonnyal volt több. A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban kijelentette, hogy nálunk gazdagabb országokban összeomlott a kórházi ellátás, parkolókban meg vonatokon kezeltek betegeket, ehhez képest hazánkban minden betegnek jutott ágy, gyógyszer és személyzet.

Hangoztatta, hogy “oltásokban egyértelműen gyorsabbak voltunk, mint szinte bárki Európában, hamarabb értük el a huszonöt százalékos, ötvenszázalékos beoltottságot, vagyis kevesebb ideig fertőzött a koronavírus, tehát kevesebb ember betegedett meg, és kevesebb ember halt meg, mintha európai tempóban haladt volna az oltás menete, és az élet is hamarabb tudott újraindulni”.

Emlékeztetett arra is, hogy január elsejétől harminc százalékkal emelkedik az ápolók bére, és január elsejétől tovább nő az orvosok bére. Nagyon fontos eredménynek mondta, hogy a magyar egészségügyet legjobban torzító tényezőt, a hálapénzt sikerült kiiktatni, miután hetven éve cipelte magával az egészségügy.

Forrás: origo.hu, fotó: magyarhirlap.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close