Közélet
Évi ezermilliárd forintot takaríthatna meg az e-aláírással Magyarország

Évi ezermilliárd forintot spórolhatna a magyar állam a közigazgatás digitalizálásával, és a vállalkozások esetében is bőven fedezi a ráfordítás költségeit az elektronikus aláírás bevezetése – írja a Világgazdaság. Nagyot nőtt tavaly az elektronikus aláírást használók száma az e-aláírást hitelesítő Netlock Kft. adatai alapján Magyarországon: részben a járványhelyzetben bevezetett home office miatt éves szinten megtízszereződött az elektronikusan aláírt dokumentumok száma a szolgáltató rendszerében. Közben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság statisztikái szerint csökkent a felhasználók száma.
Az e-aláírást szabályozó első Európai Uniós irányelv 1999-ben jelent meg, amelyet minden tagország 2001 végéig illesztett a saját nemzeti jogrendjébe – mondta a Világgazdaságnak Erdősi Péter Máté, a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség alelnöke. Ennek ellenére nem indult meg hirtelen a tömeges felhasználás. Az e-aláírások terjedésének nagy lökést az adott, hogy 2008 óta a cégbírósági eljárásokat kizárólag elektronikus aláírással ellátott dokumentumokkal lehet intézni, de ez főként az ügyvédeket és a jogászokat érintette. A magyar vállalati szegmens tavaly 21.680 tanúsítványt birtokolt, az elektronikus aláíráshoz szükséges, majdnem másfél milliárd időbélyegből viszont – amely a dokumentum aláírásának idejét hitelesíti – több mint egymilliárd van a cégeknél. Ez is mutatja, hogy a vállalati szektorban egyre inkább elterjedt az elektronikus dokumentumok használata.
Kacsenyák Barna, a Netlock államigazgatási üzletágának vezetője szerint egy ilyen komplex e-hitelesítési megoldás milliós, akár tízmilliós beruházással is járhat, de a megtakarítás bőven fedezheti a ráfordítás költségeit. Számítások szerint közel 1000 milliárd forintot spórolhatna a közigazgatás digitalizálásával. Erdősi Péter Máté úgy véli: ehhez a változáshoz a technológiával kapcsolatos tudás megszerzése kulcsfontosságú, amire jó alkalom lehet a mai, a magyar elektronikus aláírás napja alkalmából rendezett konferencia.
Forrás: origo.hu, fotó: debrecen-portal.hu