Közélet

AZ ŐSZIBARACKTERMÉS NÉGYÖTÖDÉT ELVITTE A TAVASZI FAGY

A hosszú évek óta zajló globális klímaváltozás komoly kihívást jelent a kertészeti ágazatnak is, fokozottan ellenálló gyümölcsfajták telepítésére lenne szükség.Az átlagoshoz képest 80 százalékkal kevesebb őszibarack terem az idén, miután a tavaszi fagyok jelentős károkat okoztak – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A közleményben idézik Mártonffy Bélát, a NAK Kertészeti és Beszállítóipari Országos Osztályának elnökét, aki elmondta: az őszibaracktermesztés eredményesen művelhető Magyarországon, de csak akkor, ha megfelelő termőhelyen, megfelelő fajtával és megfelelő termesztéstechnológiával dolgoznak a kertészek. A hosszú évek óta zajló globális klímaváltozás komoly kihívást jelent a kertészeti ágazatnak is, fokozottan ellenálló gyümölcsfajták telepítésére lenne szükség – mondta.

Kitért arra, hogy a rendszerváltozás után a hazai gyümölcsnemesítés nehéz helyzetbe került, és így később számos kevésbé fagyálló, ki nem próbált fajta került az országba. A szélsőséges időjárás miatt aktuális lenne újragondolni a nemesítést, abba a hazai klímához szokott fajtákat bevonni, emellett egy működőképes kataszteri rendszert kell felállítani, a gazdák sikeres termőhely- és fajtaválasztása érdekében – hívta fel a figyelmet Mártonffy Béla.

Forrás: MTI, fotó:balintgazda.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close