Közélet
IDÉN IS MARADHAT A NYELVVIZSGA-AMNESZTIA

Idén is átvehetik a diplomájukat azok, akik sikeres záróvizsgát tettek, de nem rendelkeznek nyelvvizsgával – hangzott el a társadalmi újraindításért felelős operatív törzs tájékoztatóján. A javaslatról szerdán tárgyal majd a kormány. A mostani járványügyi helyzetről is tájékozódott az Operatív Törzs, és továbbra is kedvező a helyzet a magas átoltottságnak köszönhetően – mondta Novák Katalin. A családokért felelős tárca nélküli miniszter elmondta, hogy június végéig biztosítják a gyermekfelügyeletet a köznevelési intézményekben, de ezzel párhuzamosan zajlanak a táborok, 150 ezer táborozót fognak idén segíteni.
Egész nyáron lehet a köznevelési intézményeknek táborokat szervezni – közölte a miniszter. Novák Katalin elmondta, hogy a közművelődési intézményekben tartott esküvőkre az esküvőkre vonatkozó szabályok érvényesek. A miniszter szólt arról is, hogy az érvényben lévő védelmi intézkedések felülvizsgálata is megkezdődött.
Schanda Tamás, az ITM parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy az egyetemek jól reagáltak a koronavírus-járványra. Szükséges a megfelelő nyelvtudás ismerete a diákok sikerességéhez – tette hozzá. Körülbelül 20 ezer diplomázó hallgatónak nincsen meg a nyelvvizsgája – ismertette az államtitkár. Az érintett szervezetek azt javasolták, hogy aki 2021. június 30-ig sikeres záróvizsgát tett, az könnyítést kapjon. A tavalyi évhez hasonlóan idén is átvehetik majd a diplomát a fiatalok nyelvvizsga nélkül – tette hozzá.
Forrás: magyarhirlap.hu, fotó: szabolcsihir.hu