Közélet

KIFIZETŐDŐ A CÉGEK SZÁMÁRA SZEREPVÁLLALÁSUK A DUÁLIS SZAKKÉPZÉSBEN

Jelentős adókedvezményt kapnak a tanulók után a szakképzésben együttműködő vállalatok jövőre is. Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkár az ország minden részében egyeztet a kamarákkal és a piaci szereplőkkel a vállalatok szerepéről, lehetőségeiről a megerősített szakképzési rendszerben – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.

A közlemény szerint a szakképzés és a felnőttképzés rendszereinek folyamatosan igazodniuk kell a környezeti változásokhoz, a technikai fejlődéshez. Ezt a célt szolgálja az ágazati törvények Országgyűlés által tárgyalt módosítása is, amely elősegíti a rugalmasabb alkalmazkodást a szakmai elvárásokhoz, a gazdaság igényeihez – tették hozzá. Azt írták, hogy a vállalatoknak egyre inkább megéri részt venniük a duális képzésben: a megújult rendszerben a tanulószerződést szakképzési munkaszerződés váltotta fel, és a duális partnerek tanulónként akár havi 250 ezer forint összegű adókedvezményben részesülhetnek. A benyújtott törvényjavaslat elfogadása esetén az alkalmazást megkönnyítő módosítások az új tanévben vagy júliustól léphetnek hatályba – fűzték hozzá.

Ismertették: a tanuló a vállalat munkavállalója, akit az elvégzett tanulmányai, munkája ellenértékeként a korábbi juttatásoknál lényegesen magasabb – akár a mindenkori minimálbérrel megegyező, de legalább annak 60 százalékát kitevő – munkabér illet meg. A munkáltatót ebben a körben szociális hozzájárulási adó, szakképzési hozzájárulási és személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség nem terheli. Újdonság, hogy a jövőben a szakképző intézményben felnőttképzési jogviszonnyal szakmai oktatásban résztvevők is jogosultak lesznek diákigazolványra – tudatták.

A technikumok és szakképző iskolák piacképes tudást és valódi szakmai tapasztalatot kínálnak, a gyakorlati ismeretek elsajátíttatására helyezik a hangsúlyt. Ezért is fontos, hogy minél több tanuló szakirányú oktatása valósulhasson meg vállalati környezetben, akár leendő munkáltatóiknál. A szakképzés népszerűségének növekedése új lehetőségeket teremt a gazdasági szereplők számára is: a cégek már tanulóidejük alatt fokozatosan bevonhatják a diákokat a termelésbe, részt vállalhatnak az általuk alkalmazott technológiákat és a vállalati kultúrát ismerő munkavállalók képzésében – írta az minisztérium Pölöskei Gábornét idézve.

Forrás: MTI, fotó: dehir.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close