GazdaságKiemelt

ORBÁN VIKTOR: TÍZ NAP SZABADSÁGOT KAPNAK A VÉDEKEZÉSBEN RÉSZT VEVŐK

Az új fertőzöttek száma egyre gyorsuló ütemben csökken. A pozitív tesztek aránya egész mélyre süllyedt. Ezért most már kellő magabiztossággal mondhatjuk ki, legyűrtük a járvány harmadik hullámát – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a mai Kormányinfón. A kormányfő beszámolt arról, hogy az első oltását 5 311475 ember kapta meg eddig, 4112876 főt pedig már a második adag vakcinával is beoltottak. Nemzetközi összevetésben első oltás tekintetében második helyen, teljes átoltottság tekintetében első helyen állunk – emelte ki a kormányfő, hozzátéve: a jó eredménytől függetlenül nem tekinti versenynek az oltást, ugyanakkor azt azért meg lehet állapítani, hogy hazánk az egyetlen olyan ország az Európai Unióban, ahol több vakcina áll rendelkezésre, mint ahányan oltásra jelentkeztek.

Mostantól az oltás egyéni felelősség kérdésévé válik. – Az oltatja be magát, aki akarja, és aki akarja, az be tudja – hangsúlyozta a miniszterelnök. Tájékoztatása szerint a nyugati vakcinákból még további 17 millió adag érkezik Magyarországra. Pfizerből 6,1 millió, Modernából egymillió, AstraZenecából ötmillió, Janssen-vakcinából pedig négymillió. Megjegyezte: kínai vakcinánk is van még, az orosz fog először kifutni. A miniszterelnök beszámolt arról is, hogy a kormány úgy döntött, engedélyezi a 12–16 éves korosztály oltását. Külön kampányt erre nem szerveznek, de aki szeretné, az elmehet, és szülői hozzájárulással felveheti a vakcinát. A kormányfő továbbá jelezte: mindazok, akik az első oltást követően nem veszik fel a második adag oltást, elvesztik a védettségi igazolvány nyújtotta előnyöket.

A jövő héttől áttérünk a készenléti oltási rendre – erősítette meg Orbán Viktor, köszönetet mondva azoknak, akik részt vettek az oltás megszervezésében. Az ország újraindításának sebességéről a kormányfő azt mondta, hogy 1-1,5 hónappal tartunk előrébb Európa többi országánál. Ez a GDP-ben egyszázalékos többletet jelent. Az Eurózónában nyolcszázalékos a munkanélküliség, még Magyarországon mindössze 4,3 százalék.

A kormány vállalta, hogy több munkahely lesz a vírus után, mint előtte, és ezt a miniszterelnök szerint év végéig meg is tudják valósítani.

Az újraindítással kapcsolatban a miniszterelnök köszönetet mondott a Jegybanknak, és a Pénzügyminisztériumnak, valamint mindazoknak, akik a járvány alatt is dolgoztak, akár távmunkából is. Orbán Viktor megerősítette azt is: két operatív törzs áll fel a közeljövőben, Szijjártó Péter és Novák Katalin lesznek a vezetőik.

A miniszterelnök arra is kitért, hogy a kormány szeretné, ha a gyermeket nevelő szülők visszakapnák a 2021-ben befizetett adójukat a 2022-es évben. A felső határ az átlagbér adószintje, ezalatt mindenki visszakapja a befizetett összeget – magyarázta. Megemlítette továbbá, hogy a bankszövetség és a kormány között éles viták vannak a hitelmoratórium kapcsán, ezért ezzel kapcsolatban is szerepelni fog kérdés a nemzeti konzultációban. Jelentős szakmai véleménykülönbségek vannak, a konzultáció után, remélhetőleg jobb tárgyalási pozícióink lesznek – mondta.

Orbán Viktor egy új intézkedést is ismertetett, mégpedig, hogy mindenki, aki a védekezésben részt vett (például ápolók, szociális dolgozók, területi közigazgatásban dolgozók), tíz nap szabadságot kapnak. Ezt kifizetni nem lehet, minden érintettnek ki kell vennie, hiszen az a cél, hogy pihenhessenek – mondta, jelezve: az intézkedés részleteiről később adnak bővebb tájékoztatást.

Forrás: magyarnemzet.hu, fotó: MTI

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close