Gazdaság

MÁR TIZENÖT ORSZÁG ELFOGADJA A MAGYAR VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNYT

Albániával is megszületett a megállapodás az oltási igazolások kölcsönös elismeréséről – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Facebook-oldalán. Ennek nyomán csütörtöktől biztosított a szabad utazás lehetősége magyar és albán állampolgároknak a két ország között.

Magyarország és Marokkó megállapodott, hogy kölcsönösen elismeri egymás védettségi igazolásait – jelentette be szerdán a marokkói fővárosban, Rabatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nászer Burita marokkói külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján. A politikus közölte: csütörtöktől a beoltott magyar állampolgárok szabadon, karantén- és tesztkötelezettség nélkül utazhatnak be Marokkóba, ahogy a beoltott marokkói állampolgárok is szabadon, karantén- és tesztkötelezettség nélkül utazhatnak Magyarországra. Szijjártó közölte: a két ország polgárai ugyanazokat a jogokat élvezhetik egymás országaiban az oltási igazolásaikkal, mint az adott ország polgárai. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a világjárvány előtt 26 ezerre ment fel a Marokkóba látogató magyar állampolgárok éves száma.

A magyar kormánytól kapott felhatalmazás alapján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tovább folytatta a kétoldalú tárgyalásokat a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásáról. Az egyeztetések alapján már tizenöt országgal született megállapodás az oltási igazolványok kölcsönös elismeréséről – a Magyarországon használt valamennyi vakcinával történt oltás esetében –, valamint egymás állampolgárainak beengedéséről.

Albánia és Marokkó mellett Bahrein, Ciprus, Csehország, Észak-Macedónia, Georgia, Horvátország, Moldova, Mongólia, Montenegró, Szerbia, Szlovénia, Szlovákia és Törökország fogadja el a magyar védettségi igazolványt.

Forrás: hirado.hu, fotó: infostart.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close