ŐRIZZÜK MEG A FELHŐTLEN GYERMEKKORT!

Csökkenő szabadidő, növekvő elfoglaltságok. Mit tehetünk gyermekünk lelki egészségéért az egyre több a tervezett elfoglaltság és növekvő terheik mellett?

Számos iskolás gyerek mindennapjait különórák, szakkörök, edzések, foglalkozások töltik ki az iskolában töltött idő után. Kutatások arra is rámutattak, hogy az elmúlt 40 évben heti 8 órával nőtt az iskolapadban eltöltött órák száma, ezzel együtt nőtt a szervezett tevékenységekkel töltött idő és szabadidejük 40%-ról 25%-ra csökkent.

Egyre több a tervezett elfoglaltság, és egyre kevesebb az az idő, amikor a gyerekek elmerülhetnek a játékban, űrsiklót vezethetnek, palotát építhetnek, amikor kalózok, királylányok, varázslók, szakácsok – egész egyszerűen, de nagyszerűen gyerekek – lehetnek.

Felmerülhet a kérdés: mi rossz lehet abban, ha a gyerekek „értelmesen” töltik a tanórákon túli idejüket? A szakkörök, edzések által fejlődnek, felfedeznek, közösségben vannak, lekötik magukat, szórakoznak, sportolnak. Való igaz, hogy fontos számukra, hogy kortárs közegben mozogjanak, kipróbálják magukat különböző helyzetekben és tevékenységekben, aktívak legyenek, számukra érdekes dolgokkal foglalkozzanak, és közel kerüljenek a természethez és a művészetekhez. Azonban az is kulcsfontosságú, hogy a gyerekeknek óriási szükségük van strukturálatlan szabadidőre, olyan időre, ami „semmittevéssel” tölthetnek.

Ez lehetőséget nyújt a számukra arra, hogy önmagukat motiválják és irányítsák, míg az egymást érő szervezett elfoglaltságok gátat képeznek ennek.

A túltervezett napirend elvonja a teret a kreativitástól, a pihenéstől, a felszabadult játéktól és attól, hogy a gyerek csak úgy gyerek lehessen.  Ez valójában az egyik legértelmesebb idő, amit a gyerekeknek adhatunk.

Amikor „minden olyan uncsi” valójában a kreativitás termőföldje lehet. A semmittevés előbb-utóbb az unatkozáshoz is elvezet. És ahol megjelenik az unatkozás, ott – külső megoldás hiányában – megjelenik a kreativitás is, hiszen muszáj kitalálni valamit, különben marad minden olyan uncsi.

Ez az a pillanat, ahol a rohanástól, tervektől, tennivalóktól eltávolodva, a csendben megszólalhat a gyerekek belső hangja. Itt bontakozhat ki a kreativitás, mely ajtót nyit az elmélyült játékra.

Nincs szükség külön foglalkozásokra járatni a gyerekeket a kreativitásuk fejlődéséhez, ez ugyanis természetes módon, egyéniségükkel együtt alakul. Épp arra van szükség, hogy egy kicsit hadd ne kelljen csinálniuk semmit, hadd fedezzék fel ők maguk, hogy mit lehetne tenni. Ez az önfeledt játék a boldog gyermekkor szerves része, ez az a tevékenység, amiben igazán el tudnak merülni, míg a külvilág megszűnik és az idő megáll. A játék kulcstényező a gyerekek érzelmi, mentális, fizikai, szociális fejlődésében.

A tevékenységekkel zsúfolt életmód hosszú távon nem fenntartható, és káros hatással lehet arra, hogy a gyerekek természetes módon, „maguktól” fejlődjenek. Az élénk aktivitás elengedhetetlen a pihenéshez, és a képzeletnek is nagy szüksége van rá. A tevékenységek túlhalmozása azonban túlterheli a gyerekeket, és a szülők által elképzelt jótékony hatások ellenében lép fel.

A helyes egyensúlyt a szervezett tevékenységek mellett, a pihenőidő és kreatív idő is rendelkezésre állása jelentheti.  Például, ha a különórák után egészen vacsoráig már nincs semmi teendő, mindez persze nem vacsora előtt fél órával.

Ahhoz, hogy a fejlődés szépen és épen megtörténjen, nincs szükség hatékonyságnövelő, intenzív módszerekre. Sőt, a felgyorsított gyermekkor kellemetlen paradoxonként szab gátat mindannak, ami kívánatos lenne. A „minél többet kihozni a gyermekkori évekből” hozzáállás gyakran inkább veszteségeket termel, hiszen épp a gyermekkor lényegét veszi el, amely lényegében nem más, mint hogy nincsen őrült hajsza, határidők, erőteljes kötelezettségek vagy teljesítménycélok, csak a jelen van, amiben folyamatosan fejlődik az én.

Az elmélyült játékot nem lehet irányítani vagy ösztönözni, mint egy-egy különórát, nem lehet beterelni egy idősávba vagy elindítani.  Mindössze annyit tehetünk, hogy – és fontos is, hogy ezt megtegyük, hogy időt és teret biztosítsunk, és vonuljunk ki az irányítófülkéből. Hagyjuk, hogy a gyerekek kreativitása átvegye a kormányt.

Fontos, hogy kitöltsék a saját idejüket, hogy keressék a maguk útját és bejárják azt. Erre akkor van lehetőségük, ha a felnőttek nem mondják meg nekik minden pillanatban, hogy mit és hogyan csináljanak. Ha nem tornyosulnak hegyekben a kreativitásnak oly kevés teret nyújtó, „túlzottan egyértelmű” játékok. Az unatkozás adomány a kreativitás számára. Ha a gyerekek unatkoznak, előbb-utóbb megszólal a kreativitásuk és elkezdenek maguktól játszani.

Az adott tevékenység iránti érdeklődés elmélyüléséhez a pihenésre és egyéb tevékenységekre is szükség van. A gyerekek jó eséllyel nem fogják jobban élvezni az adott tevékenységet, ha heti 7 különórán, szervezett keretek között végzik, és rendszeresen megmérettetik magukat benne. Fontos, hogy a gyerekek foglalkozhassanak azzal, amit szeretnek, és az sem baj, ha néha versenyezhetnek, ám a túl korai gyerekkorban és túlzott mértékben megjelenő teljesítményorientáció hatására épp a lényeg, a tevékenység élvezete veszhet el.

Fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy a rengeteg tevékenységgel benépesített mindennapok a külső ingerek és azonnali kielégülés kultúráját taníthatják a gyerekeknek. Hiszen az érzelmi és egyéb belső aktivitás helyett szinte állandóan a külső ingerekre való támaszkodás áll majd előtérben. A tevékenységeket felváltó szünetek és pihenés híján a gyerekek nem tudnak lecsendesedni, befelé fordulni. Alig van esélyük a belső aktivitásra, az élmények feldolgozására, és vágyaik, képzeletük, gondolataik előtérbe helyezésére, kibontakoztatására.

Ha a gyerekeknek nincs alkalmuk megélni a semmittevést, akkor a külső stimulációt, a tevékenységeket, a szórakozást fogják hajszolni, és ez a mintázat felnőttkorra is fennmaradhat.

Forrás/fotó: pszichoforyou.hu