Gazdaság
JÖVŐ HÉTEN LEJÁRNAK A KEDVEZMÉNYEK!

Az adómentességek és a bértámogatások május 31-ig járnak a koronavírus-válság miatt nehéz helyzetben lévő ágazatok szereplőinek, addig még jár a munkáltatói adómentesség a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban – tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.
A májusban még érvényes adóelengedést az érintett, csaknem 20 ezer vállalkozás minimális adminisztrációval a lehető legegyszerűbben veheti igénybe; csak be kell jelölnie a havi adó- és járulékbevallásában az erre a célra kialakított mezőket. A májusi időszakra vonatkozó bevallást majd június 12-ig kell elküldeni az adóhivatalnak – mondta. Május 31-ig még igényelhető az ágazati és a kutatás-fejlesztési bértámogatás is, amelyből a kormányhivatalok május 8-ig már több mint 84 milliárd forintot utaltak ki – tette hozzá.
Tállai András kiemelte, hogy a vendéglátásban tevékenykedőket május 31-ét követően is segíti az, hogy továbbra is a legalacsonyabb, 5 százalékos általános forgalmi adót kell felszámítani az elvitelre vagy házhoz szállítással értékesített ételre és italra. Az intézkedés a november 14-i bevezetése óta már több mint 10 milliárd forintot hagyott az érintetteknél.
Marad a kamatmentes gyorskölcsön felvételének lehetősége is. A 10 millió forint hitelösszegig elérhető kölcsönt – amely kamatmentes, három év törlesztési türelmi idővel – nemcsak a járvány leginkább sújtotta ágazatokban tevékenykedő kis- és középvállalkozások vehetik igénybe, hanem azok a kisvállalkozások is, akiknek az árbevétele a járvány miatt jelentősen lecsökkent – mondta. Május 18-ig 5800 igénylés érkezett 47 milliárd forintot meghaladó összértékben – jegyezte meg Tállai András.
Forrás: MTI, fotó: portfolio.hu