Gazdaság
VARGA MIHÁLY: 12-14 SZÁZALÉKOS GAZDASÁGI SZÁRNYALÁS LEHET A MÁSODIK NEGYEDÉVBEN

Megalapozottnak tűnik a második negyedévre előre jelzett kétszámjegyű, 12-14 százalék körülire tehető gazdasági növekedés a minisztérium által heti rendszerességgel követett adatok szerint – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Joint Venture Szövetség éves tisztújító közgyűlésén csütörtökön. Kiemelte: a magyar válságkezelés európai uniós összevetésben biztató eredményeket hozott. Miközben az első negyedévben a gazdaság Magyarországon 1,9 százalékkal növekedett, az uniós átlag 0,4 százalékos visszaesést mutat, az eurózóna országai pedig 0,6 százalékkal zsugorodtak – jegyezte meg.
„A május közepén közzétett első negyedéves GDP-adat váratlanul kedvezőre sikeredett, mert negyedéves alapon nemhogy csökkent volna, hanem nőtt a gazdaság, ami jelezte, hogy erős az alap lendülete a gazdaságnak a korlátozások mellett is. Ez pedig előrevetítette azt, hogy amint enyhülnek a korlátozások, kirobbanó növekedés jöhet, és ezt csak felnagyítja az, hogy tavaly pont a második negyedévben omlott be a növekedés a járvány első hullámával elrendelt komoly szigorítások hatására. Az éves növekedési index lehet tehát majd 12-14% körüli, de amint hangsúlyoztuk: a járvány által okozott cikk-cakkok miatt nem ezt az adatot, hanem a negyedéves növekedési adatot kell figyelni. Ezek pedig afelé mutatnak, hogy az éves átlagos növekedés is 5% feletti tartományban lehet 2021-ben, sőt egyes elemzők szerint akár 6-7% körüli mértékű is lehet. Ezt jelentősen befolyásolja az, hogy a járványnak lesz-e, és ha igen, milyen intenzitású újabb hulláma, továbbá az oltásokkal/fertőzéssel nyert védelem milyen szinten meddig tart ki.”- hangsúlyozta Varga Mihály.
Forrás: MTI, fotó: portfolio.hu