GazdaságKiemelt

MAGYARORSZÁG MUNKANÉLKÜLISÉGI RÁTÁJA A NEGYEDIK LEGJOBB AZ EU-BAN!

A KSH csütörtökön közölte, hogy áprilisban a munkanélküliek száma 211 ezer volt, ami az egy évvel korábbinál 24 ezerrel, a márciusinál pedig 17 ezerrel több. A munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal, 4,4 százalékra emelkedett egy év alatt és 0,4 százalékponttal nőtt márciushoz képest. Áprilisban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 559 ezer volt, ami az előző év azonos időszakát 36 ezerrel meghaladta, míg az előző hónapnál 57 ezerrel kevesebb volt.

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy az áprilisi adatok még az újraindítás előtti állapotot mutatják. A szolgáltató szektorban már látszik, hogy egyre nagyobb igény van a munkaerőre, ezért várható a foglalkoztatottság további növekedése. A programok, amelyek munkahelymegtartó és munkahelyteremtő célokat szolgálnak most is elérhetők – ismertette az államtitkár. Szavai szerint most nagyobb hangsúlyt kap a munkahelyteremtő program. Ennek keretében már nemcsak a 25 év alatti munkavállalókat, hanem életkortól függetlenül, a legalább egy hónapja regisztrált álláskeresőket is segítik egy hathónapos programmal. Azon munkaadóknak, amelyek ebből a csoportból alkalmaznak munkaerőt 100 ezer forintot biztosítanak – emelte ki.

Az államtitkár az első négy havi adatok alapján azt mondta, látszik, hogy tartósan 4,5 millió fölött van a foglalkoztatottak száma. Áprilisban 36 ezerrel többen dolgoznak, mint egy évvel korábban, amikor a járvány legnehezebb időszaka volt, hiszen akkor még nem lehetett tudni pontosan, hogy mi fog történni foglalkoztatási szempontból – fogalmazott az államtitkár.

Forrás: kemma.hu, fotó: mon-allas.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close