Közélet

KITÜNTETTE KARINKÓ KATALINT KÁSLER MIKLÓS

A biokémikus a legrangosabb magyar egészségügyi kitüntetést, a Semmelweis-díjat kapta.

Kásler Miklós hivatalos Facebook-oldalán azt írta, nagy örömmel adta át Karikó Katalinnak, munkája, életműve elismeréseként a legrangosabb magyar egészségügyi kitüntetést, a Semmelweis-díjat. „Semmelweis és Kati munkássága között fontos párhuzam van. „ Az emberi erőforrások minisztere azzal magyarázta a párhuzamot, hogy mindketten hittek feltevésükben, a nehézségek dacára gyakorolták hivatásukat a betegek, az egész emberiség javára. Kásler Miklós vont egy másik párhuzamot is, immár saját maga a világhírű biokémikus között.„

Mélyen meghatott a gondolat, ami szerint szakmai pályánkat mindketten Szegeden kezdhettük el, akkor még nem sejtve, hogy évtizedekkel később ilyen jeles alkalomból láthatjuk viszont egymást.”

A miniszter jelezte, bízik benne, hogy a Nobel-díj-bizottság is tudományos eredményhez méltó döntést hoz. Az állami hírügynökség szerint Karikó Katalin az ünnepségen az mondta, folytatja a munkáját, mert azokra a betegségekre is gyógymódot kell találni, amelyeket eddig a koronavírus-járvány miatt „félretoltak”.

Forrás: 24.hu, fotó: facebook.com

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close