Gazdaság
A FERTŐZÉS UTÁN AKÁR 13 HÓNAPIG IS JELEN LEHETNEK AZ ANTITESTEK

A francia Strasbourg-i Egyetemi Klinika tudósai csütörtökön tették közzé eredményeiket, a tanulmányt tudományos lapokban még nem publikálták. Egy május elején megjelent olasz kutatás szerint a koronavírus-fertőzés után legalább nyolc hónapig a vérben maradtak a semlegesítő antitestek.
A kutatásban több mint egy éven át követtek 1309 embert, akik közül 393-an már átestek a fertőzésen. Az utóbbiak közül „egy évvel a fertőzés után 97 százaléknál voltak jelen a tüskefehérje elleni antitestek” (S-antitestek) – állt a CHU közleményében. A kutatás ideje alatt az ebben a csoportban történt újrafertőződések számát a kontrollcsoport fertőzöttjeinek mennyiségével összehasonlítva a kutatók úgy számoltak, hogy „96,7 százalékkal csökkent” a vírus elkapásának kockázata a korábban már fertőzöttek körében, köszönhetően a tüskefehérje-antitestek hosszú ideig kimutatható jelenlétének.
Azt is megállapították, hogy a fertőzés után 13 hónappal a szervezetben a tüskefehérje elleni antitestek koncentrációja lehetővé teszi az új koronavírus eredeti, valamint brit változatának semlegesítését, a dél-afrikai variánsét azonban nem. A tanulmány kiemelte, hogy a védőoltások „megerősítik a variánsok elleni védelmet és szignifikánsan emelik” az antitestek szintjét.
„Azt tervezzük, hogy az antitestek hosszú távú dinamikájának jobb megértéséért folytatjuk a követést 18, majd 24 hónapon keresztük” – idézte a közlemény Fafi-Kremert, a kutatás vezetőjét. Azt is kimutatták, hogy az S-antitestek gyorsabban csökkennek a férfiaknál, mint a nőknél.
Forrás: magyarhirlap.hu, fotó: MTI