Közélet
LETARTÓZTATÁSBAN MARAD A TATABÁNYAI GYILKOS

Letartóztatásban marad az a férfi, aki meggyilkolta, majd a szeméttel együtt felgyújtotta a főnöke holttestét Tatabányán. A férfi alkalmi munkásként dolgozott Tatabányán, amikor tavaly áprilisban összeveszett a főnökével, akit úgy megvert, hogy az a helyszínen belehalt a sérüléseibe. Ezek után a holttestet felrakta az utánfutóra a szemét közé, majd elvitte a főnöke tatai tanyájához. Ott a szemét elégetésére használt gödörbe tette, majd lelocsolta gázolajjal és a hulladékkal együtt felgyújtotta.
A bíróság először tavaly, május 19-én rendelte el a férfi letartóztatását. Most az ügyészség azt javasolta, hogy hosszabbítsák meg két hónappal a kényszerintézkedést, mert továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye is. A bíróság ezzel egyetértve július 19-ig meghosszabbította a férfi letartóztatását.
Forrás: origo.hu, fotó: 24.hu