Gazdaság
AKÁR HARMINC SZÁZALÉKKAL IS TÖBBET MEGTAKARÍTHATOTT ÉVES SZINTEN A LAKOSSÁG

A pandémia alatt a lakosság megtakarítási rátája akár a 11 százalékot is elérhette, ami a válság előtti 8-9 százalékos rátához képest közel 30 százalékkal magasabb. A békeidőkhöz képest ez éves szinten 500-700 milliárd forintos többletmegtakarítást is jelenthet – mondta Nagy Márton, miniszterelnöki főtanácsadó a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.
Kiemelte, hogy a lakosság, kényszerből és a nagyobb óvatosság miatt, a szuperlikvid eszközök, mint a készpénz és a látra szóló bankbetét felé fordult. A szuperlikvid eszközök állománya 25 százalékkal, 12 000 milliárd forintról 15 000 milliárdra emelkedett.
Elmondta, a legnagyobb kérdés, hogy ez a szuperlikvid állomány mikor és milyen mértékben mozdul meg. Áprilisban, a lezárások feloldásával és a gazdaság újraindításával, a fogyasztás is megélénkült. Az éttermekben és a kiskereskedelmi üzletekben már érezhetően többet költenek az emberek, mint a válság előtt. A szórakozásnak, a szabadidő szolgáltatásoknak és a turizmusnak azonban kell még egy-két hónap a helyreálláshoz – közölte a főtanácsadó.
Hozzátette, a lakosság nemcsak fogyasztásra költheti a pénzét, átcsoportosíthat a pénzügyi és reál megtakarítások között. Márciusban a lakás adásvételek száma megközelítette a havi 16 ezret, ami az elmúlt 10 év legmagasabb értéke. Emiatt az új lakásépítések piaca is felpörög – közölte.
„Ezzel elérhetjük és helyreállíthatjuk a 2019 végi gazdasági teljesítményünket” – mondta, és úgy vélte, 2022-ben ennél is magasabb, 6 százalékos növekedés prognosztizálható.
Forrás: magyarhirlap.hu, fotó: nlc.hu