Gazdaság

40 EZER FORINT TÁMOGATÁST KAPHAT TÖBB EZER KISMAMA

40 ezer forintos bölcsődei támogatásra pályázhatnak a kisgyermekes szülők – adta hírül az MTI. Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, a támogatást azok a munkába visszatérő szülők kaphatják, akik gyermeküket a munkavégzés idejére nem önkormányzati fenntartású, hanem családi, vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el.

A programba azok a településen élő 20 hetesnél idősebb gyermeket nevelő szülők vehetnek részt, ahol a településen vagy kerületben nincs önkormányzati fenntartású bölcsődei ellátás, vagy az igénylők száma meghaladja a rendelkezésre álló férőhelyeket.

Egy szülő több gyermek után is részesülhet támogatásban. Ha a gyermek elhelyezéséért fizetett díj 40 ezer forintnál kevesebb, akkor a támogatás összege megegyezik a bölcsődei havidíj összegével, ha több, akkor a szülőknek csak a különbözetet kell megfizetniük. A támogatás iránti kérelmet a szervezet honlapján kifejezetten erre a célra létrehozott felületen keresztül a Magyar Államkincstárhoz kell benyújtani – tájékoztatott az ITM. Bodó Sándor államtitkár kiemelte, a lehetőséggel az elmúlt másfél évben már több mint négyezren éltek.

Forrás: index.hu, fotó: linkter.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close