Sport

KÉZILABDA VÁLOGATOTTUNK LEGYŐZTE AZ EB-CÍMVÉDŐ SPANYOLORSZÁGOT!

A 2022-es magyar–szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokságon már biztosan részt vevő válogatottak számára kiírt Eurokupa 5. fordulójában a magyar válogatott idegenben 30–28-ra legyőzte Spanyolországot.

Jóllehet, a jövő évi, részben hazai rendezésű Európa-bajnokság selejtezőit helyettesítő Eurokupa-sorozat a barátságos mérkőzések kategóriájába tartozik, ám attól még tény, hogy férfi válogatottunk egyike annak a négy csapatnak, amely az elmúlt két évben le tudta győzni a sportág nagyágyúját, Spanyolországot. Ráadásul a novemberi háromgólos siker értékét növeli, hogy Gulyás István együttese mindezt rendkívül tartalékosan, szinte csak itthon játszókkal tette, miközben koronavírusos fertőzése miatt maga a szövetségi kapitány sem lehetett jelen azon a találkozón. Nézők voltak, vagyis a mieink idén először játszhattak szurkolók előtt.

Gulyás István, a csapat szövetségi kapitánya így fogalmazott: – Az elején annyit kértünk a srácoktól, hogy olyan szellemiséggel harcoljanak, mint az eddigi meccseken tették, és küzdöttek is rendesen. Az első játékrész második felében volt egy gyengébb szakaszunk, amikor sok könnyű gólt kaptunk, a vonalról, beállóból is, de a szünet után sikerült rendezni a védekezésünket, ami önbizalmat adott. A sikerhez persze kellett Mikler zseniális kapusteljesítménye is. Lesz mit átbeszélni, mert sok buta hibát követtünk el, sok labdát adtunk el, ám ez egy ilyen meccs volt. Fontos győzelmet arattunk.

 

Forrás, fotó: nemzetisport.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close