Gazdaság

A JÁRVÁNYHELYZET MIATT SEM LETTEK OLCSÓBBAK AZ INGATLANOK

Sokan azt gondolták 2020 márciusában, amikor hazánkban is berobbant a koronavírus-járvány, majd az azt követő gazdasági válság, hogy az ingatlanpiac is megroppan majd és hatalmas árzuhanások lesznek – emlékezett vissza a Figyelőnek nyilatkozó szakértő. Ben-Ezra Orran szerint az, hogy ez a roppanás nem következett be, annak köszönhető, hogy a kormány olyan intézkedéseket hozott, amivel viszonylag stabil maradhatott az ingatlanpiac.

Ilyen intézkedés például a hitelmoratórium bevezetése, az 5 százalékos áfa visszaállítása, valamint az alacsony kamattal járó különböző hitelkonstrukciók – tette hozzá a szakértő, hangsúlyozva, hogy most már nyugodtan kijelenthető egy év távlatából, hogy az ingatlanpiac kellőképpen erősnek és stabilnak bizonyult a válság során, ellentétben az előzetes várakozásokkal.

A tapasztalat az, hogy a legnagyobb befektetői csoport jelenleg saját használatra vásárol ingatlant, amire vagy a családbővítés vagy munkahelyváltás, illetve egyéb körülmények miatt kerül sor általában, és igyekeznek minél jobb ár-érték arányú ingatlant vásárolni. A szakértő szerint most két típus mozgása figyelhető meg az ingatlanpiacon. Az egyik, amelyik úgy érzi, itt a remek alkalom – most, hogy valamelyest mérséklődtek az árak –, hogy a fővárosban vásároljon ingatlant. Ők jellemzően kellő megtakarítással rendelkező vidéki vevők. A másik típus pedig a befektető, aki négyzetméteráron szeretne felvásárolni felújítás előtt álló lakást, amit később haszonnal eladhat.

Forrás: figyelo.hu, fotó: hazingatlan.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close