Közélet
MINDEN HARMADIK MAGYAR MEGKAPTA MÁR AZ OLTÁST

A koronavirus.gov.hu közlése szerint a járvány harmadik hullámának a tetőzése érzékelhető, de még most is nagyon sokan fertőződnek meg, ezért a védelmi intézkedések betartása továbbra is fontos. A magyar lakosság 33,3 százaléka már megkapta az oltást, szemben az uniós 17,9 százalékos átlaggal.
A járvány megfékezésére a kormány meghosszabbította a jelenleg is érvényben lévő védelmi intézkedéseket, tehát április 19. után is kötelező lesz a közterületeken a maszkviselés, a távolságtartás, valamint érvényben marad az este 10 órakor életbe lépő esti kijárási tilalom is.
Az oltási program előrehaladásával párhuzamosan ugyanakkor közeledik a védelmi intézkedések feloldásának a második fokozata is: a teraszok, az óvodák és az iskolák alsó tagozatai is készülhetnek a nyitásra. A vendéglátóhelyek teraszainak, kerthelyiségeinek a nyitása az azt követő napon történhet meg, amikor a beoltottak száma eléri a három és fél milliót. A jogszabály szerint a teraszok, kerthelyiségek reggel 5 óra és este fél 10 között lehetnek nyitva. Az itt tartózkodó vendégeknek nem kell maszkot viselni, de a felszolgálóknak igen.
Jelentős segítség a vendéglátóhelyeknek, hogy a kormány eltörli a teraszok után az önkormányzatoknak fizetendő közterületi díjat.
Forrás: magyarnemzet.hu, fotó: koronavirus.gov.hu