Közélet

NÉGYSZERESÉRE NŐTT AZ OLTÁSI HAJLANDÓSÁG NOVEMBER VÉGE ÓTA

Amíg tavaly november végén a válaszadók kevesebb mint 15 százaléka volt biztos abban, hogy kérné a védőoltást a koronavírus ellen, addig a március 29-ével kezdődő héten már a megkérdezettek csaknem 58 százaléka voksolt a vakcinák mellett – írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adatokba beleszámítanak azok is, akik már megkapták legalább az első oltást. Azonban az utóbbi héten a válaszadók 20 százaléka volt elutasító az oltással kapcsolatban, szemben a november végén mért 36 százalékkal.

A KSH már 18. hete végez felmérést az oltási hajlandóságról. Az előző hetihez viszonyítva is számottevően nőtt az oltakozni szándékozók aránya, ugyanis a 17. héten a megkérdezettek 55,6 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy beoltatná-e magát. A mérés kezdetéhez, azaz a november 30-ával induló héthez képest mintegy négyszeresére emelkedett azok aránya, akik úgy gondolják, beoltatnák magukat, vagy már kaptak is vakcinát.

Forrás: index.hu, fotó: portfolio.hu

Bővebben

Kapcsolódó cikkek

Close
Close